A japán kormányfő letagadta a világháborús szexrabszolgák létét
2007. március 5. 12:30
Abe Sindzo japán miniszterelnök nyilatkozatban tagadta, hogy hazájának hadserege szexuális rabszolgaságra kényszerített nőket a második világháború alatt megszállt országokban.
Korábban
Pontatlan fogalmazás vagy szándékos provokáció?
Abe Sindzo kormányfő újságírók előtt jelentette ki: nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a szóban forgó nőket erőszakkal kényszerítették volna szexuális szolgáltatások nyújtására.
Dél-Korea alig két nappal később élesen kritizálta a japán kormányfő kijelentését. A dél-koreai parlamenti pártok bocsánatkérést követeltek a nacionalista japán miniszterelnöktől. Észak- és Dél-Korea, valamint Kína vezetői enélkül is sokat bírálják Tokiót, amiért a hivatalos Japán `nem hajlandó őszintén megbánni és levezekelni` a második világháborús megszállás, illetve a megszállás alatt elkövetett rémtettek bűnét. Abe Sindzo `megpróbálta elferdíteni a történelmi igazságot`, s a dél-koreai kormány `erősen sajnálja` ezt - hangsúlyozta szombaton a szöuli külügyminisztérium, felszólítva `Japán felelős vezetőit` a történelem `helyes értelmezésére`.
Azonnal tiltakoztak |
A legújabb botrány is a múlt szeptemberben hatalomra jutott Abe kormányának ideológiai törekvéseit példázza: a kormányfő korábban egyik legfontosabb céljaként hirdette meg programjában az iskolai hazafias nevelés előmozdítását, és "egy magabiztosabb, kevésbé bűnbánó, kevésbé önmarcangoló" japán külpolitika érvényesítését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.