Még ma is rejtélyes a leghíresebb bakonyi betyár élete
2007. február 16. 15:00
Százhetven éve, 1837. február 17-én halt meg Sobri Jóska, a leghíresebb bakonyi betyár.
Bandába verődtek a Bakonyban
A valóságban azonban nagy részük közönséges bűnöző volt, akiről nehéz lett volna népdalokat költeni. A "jó betyárok" körül viszont valóságos legendák alakultak ki, nagyra növesztett alakjukat hősként tisztelték, egy-egy vezérük lett a betyárvirtus megtestesítője, a népdalok hőse. Legnagyobb hírnévre az alföldi, Szeged környéki Rózsa Sándor tett szert közülük, a bakonyi betyár mintaképe pedig Sobri Jóska lett.
Már származását is legendák övezik, vélhetőleg 1810 táján született Pap József néven a Vas megyei Endrődön, egy kondás fiaként. (Ragadványneve talán a Sopron megyei Soborra utal, ahonnan apja származott.) A kisbojtár istenfélő nevelést kapott, de korán rossz társaságba keveredett, s egy inkább virtuskodásból elkövetett disznólopás után két év börtönre ítélték.
A fogság alapjában változtatta meg, szerelmi románcot folytatott a foglárnéval, megtanult írni-olvasni és megkedvelte a cifra ruhákat. Szabadulása után újfent kis értékű lopást (mások szerint azonban már rablógyilkosságot) követett el és a büntetéstől félve bujdosásra adta fejét.
Csakhamar társai akadtak, köztük egy Milfajt Ferkó nevű hat iskolát végzett, s több nagyúrnál szolgált inas, aki Sobri bizalmasa és tanácsadója lett. Az időnként 28 emberre is felszaporodó banda a Bakonyban tevékenykedett, de portyáik során eljutottak Győrig és Zaláig is. Főként papokat, juhászokat, kereskedőket fosztogattak, két leghíresebb tettük a kónyi káptalan és Hunkár ezredes kirablása volt. Az első alkalommal elvitték a győri káptalan pénzét őrző kasznár minden értékét is - ám Sobri a család számára hét ezüst evőeszközt visszaadott, táplálva a nagylelkű rablóról keringő mendemondákat.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.