Visszakövetelik őseik csontjait a druidák
2007. február 9. 12:30
A druidák érdekes kéréssel álltak elő: szeretnék újratemetni a múzeumokban fellelhető, Angliában kiásott maradványokat.
Korábban
A brit neopogány csoportok nem első alkalommal kérvényezik, hogy visszakapják a kereszténység előtt elhunytak földi maradványait és sírkellékeit, hogy azokat visszatemethessék eredeti helyükre. Jelenleg ugyanis kénytelenek azzal szembesülni, hogy nagyra becsült őseik rítusait múzeumok tárlóiban mutogatják, amely megszentségtelenti vallásukat. Szerintük a csontoknak a megszentelt földben kéne nyugodni - tudósított róla a The Guardian.
A druidák más szervezetekhez hasonlóan az abók és a tasmán bennszülöttek maradványainak visszaszolgáltatását hozták fel ez velük szemben nem biztos, hogy érvényesülhet. Az Ősi Halottak Tisztelete nevű szervezet éppen ezért felismerte, hogy a többi szervezet irreális követelésével szemben a tudománynak is helyet kell biztosítani a kérdésben. "Inkább tárgyalunk, mint táblákkal tüntetünk" - vallják, és ezzel azt szeretnék elérni, hogy legalább azokat a csontokat visszakapják, amelyeknek nagyon kevés a tudományos értéke.
Más csoportok azonban nincsenek elragadtatva a tudományos eredményektől. "Bármilyen rekonstruált történet csak az elképzelt múltat jelenti, amely azonban csupán a jelennek a múltra vetített lenyomata" - nyilatkozta a druidák vezetője.
Piotr Bienkowski, a Manchesteri Múzeum igazgatója szerint azonban az ügy nagyon komoly kihívást jelent az ország múzeumainak. A viták ugyanis erről eddig csak egy szűk körben folytak, ám mostanra egyre többen lépnek fel hasonló követelésekkel. Szerinte a tudósoktól "egyszerűen nem fair, hogy mindenkire ráerőltetik világlátásukat. Fontos lehet, hogy a hasonló követeléseket komolyan vegyük, mert ez egy másfajta világlátás , amelyet a tudományoshoz hasonlóan sem bizonyítani sem pedig cáfolni nem lehet. Jelenleg a mi felelősségünk, hogy ezeket a nézőpontokat is elismerjük, hiszen ilyen alapon a tudósoknak sincs semmi joga a csontokhoz" - botránkoztatta meg a szakmai körök vaskalapos kutatóit a múzeum igazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.