Újjászületik Hemingway kubai háza
2007. január 8. 08:00
A termeszek és a ciklonok támadásai ellenére is újjászületik a Finca Vígia, Ernest Hemingway kubai háza, ahol a Nobel-díjas amerikai író élete utolsó 21 évét töltötte.
Korábban
A kubai és amerikai szakértők már renoválták a ház homlokzatát, amelyet már kezdett benőni a növényzet a Havannától 25 kilométerre fekvő San Francisco de Paula falu mellett. Igyekeznek visszaadni a 19. században a spanyol Miguel Pacuar y Baguer által épített villa hajdani csillogását, de természetesen nem törlik le azokat a nyomokat, amelyeket Hemingway hagyott rajta több mint két évtizeden át. Itt született két talán leghíresebb regénye: a spanyol polgárháborúban játszódó Akiért a harang szól, és Az öreg halász és a tenger. Ez utóbbi művéért kapta meg 1954-ben az irodalmi Nobel-díjat. De megmaradnak azok a feljegyzések a fürdőszoba falán, amelyek azt tanúsítják, hogy testsúlyát már-már mániákusan figyelő Hemingway naponta többször is megmérte magát.
Az 1,2 millió dollárnak (234 millió forint) megfelelő összegű beruházást a kubai állam finanszírozza, mivel a 45 éve érvényes amerikai embargó miatt egyetlen egyesült államokbeli intézmény sem vállalhatja a költségeket. Ennek ellenére a National Trust of Historic Preservation (Történelmi értékmentés országos alapítványa) nevű amerikai civil szervezet támogatja a restaurációs munkálatokat.
Ada Rosa Alfonso, a múzeum igazgatónője szerint Hemingway életművének közös kubai-amerikai örökségnek kellene lennie. "Az észak-amerikai irodalom istene kubainak érezte magát és ez Kuba elismerését jelenti a világban" - jelentette ki az igazgatónő.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap