Virtuálisan is bejárható lett az angol miniszterelnökök lakhelye
2007. január 2. 14:00
A Downing Street 10. eddig zárva volt a külső látogatók előtt. A világtörténelem egyik leghíresebb ajtaja mögött zajló eseményekbe azonban mostantól bárki betekinthet.
Korábban
A látogatók a miniszterelnöki hivatal honlapján a virtuális túra során betekinthetnek a kormány tárgyalószobájába, láthatják a ház összes egykori lakójának portréját is, és azt is megtudhatják, hogy az ajtón a nullás szám miért áll olyan furcsán.
A híres utca nevét Charles Downingról, Oliver Cromwell legendás kémjéről kapta, aki a lordprotector uralma alatt szerezte meg a területet. Downing ura bukása után ügyesen oldalt váltott, és a restaurációt szolgálva kezdett építkezésekbe a területen.
Az online háztűznéző során megtudhatjuk, hogy az épület kövei eredetileg sárgák voltak, ám az évszázadok során a szmogtól besötétedtek. Az emberek az idők során azonban annyira hozzászoktak ehhez a színhez, hogy az 1960-as években végzett renoválás során a tisztítás után mindet feketére festették.
A jelenlegi miniszterelnök, Tony Blair szerint ez "kiváló alkalom az épület hatalmas történelmének megismerésére. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy itt élhetek és dolgozhatok, és ha e különleges helynek csak egy kis töredékét megoszthatjuk, már az is lenyűgöz majd több millió embert."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.