Szaddámhoz hasonlították az utolsó német császárt
2006. november 17. 11:00
Az angol lapok arra a kérdésre keresték a választ, hogy Szaddám Huszein ítéletéhez hasonlóan miért nem ítélték halálra a négy évig tartó vérontást kirobbantó II. Vilmost is.
Korábban
Szélmalomharcot folytattak
Nemrég a Múlt-koron is beszámoltunk róla, hogy halálra ítélték az egykori iraki diktátort. Az angol publicisták az eset kapcsán felelvenítettek egy kevéssé ismert kérdést: miért nem ítélték halálra II. Vilmost? A kérdés adja magát, hiszen a császár ellen felsorolható vádak szinte pontról pontra megegyeznek a Szaddám által ekövetett bűncselekményekkel: háború provokáció nélkül, gáztámadások, légiterror, illetve a német uralkodó esetében súlyosbító körülmény volt, hogy tengeralattjárói civilekkel tömött tengerjárókat süllyesztettek el.
A tárgyalóteremben találkoztak volna: Smith és Vilmos |
F.E. Smith angol főállamügyész a háború végén azt a véleményét terjesztette a kabinet elé, miszerint méltánytalan volna, ha a legfőbb hadúr helyett csupán a tengeralattjárók kapitányait állítják bíróság elé. Az ekkor formálódó Népszövetségben az angolok és a franciák kezdettől egyetértettek abban, hogy Vilmosnak bíróság elé kell állnia. Az amerikaiak azonban kezdetben nemtetszésüket fejezték ki az ügyben: Wilson szerint bár I. Károly volt a legnagyobb hazug a történelemben, kivégzése mártírrá változtatta, és ez megtörténhet Vilmos esetében is. Ennek ellenére beleegyezett a szövetségesek javaslatába, és a Versailles-i béke 227. pontjában kimondták, hogy az ex-császárnak egy öt bíróból álló testület előtt kell felelnie bűneiért.
Erre azonban nem került sor, mivel a császárt megvendégelő hollandok 26 nemzet kérése ellenére nem adták ki a menekültet, és az agg uralkodót csak az 1940-es német megszállók "szabadították ki" házi őrizetéből. A britek ekkor menekülési lehetőséget kínáltak neki, ám ő rezignáltan csak annyit felelt, hogy "inkább hagyja magát lelőni, minthogy Churchillel együtt fotózzák".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.