Angol tanulmánykötettel emlékeznek az 1956-os forradalomra
2006. október 31. 16:00
Korábban
Nemzetközi körkép 1956-ról
Összesen 25 szerző tanulmánya került a válogatásba, közöttük olyan nemzetközileg elismert szakértőké, mint Bennet Kovrig, vagy Bill Lomax. Másrészt olyan neves magyar szerzők cikkei szerepelnek, mint Rainer M. János, az 1956-os Intézet Igazgatója, vagy Horváth Miklós, aki a felkelés katonai vonatkozásainak szaktekintélyének számit. A szerzők harmadik csoportját olyan 56-osok alkotják, akik az emigrációban is megőrizték magyar identitását és hazájuk iránti érdeklődésüket.A kötet első fejezete a Sztálin halála után kialakult nemzetközi helyzetet elemzi, e nélkül ugyanis lehetetlen megérteni a magyarországi forradalom kitörésének okait és dinamikáját. A második fejezet a forradalom első hetének eseményeit taglalja, a harmadik pedig a magyar társadalom különböző rétegeinek a szerepvállalását elemzi. A negyedik fejezet a második szovjet intervenciót jeleníti meg, amelyet az egyik szerző, jelesül Király Béla a szocialista államok közötti első háborúként értékel. Az ötödik fejezet a külvilág reagálását taglalja, a szerzők között itt olyan neves nyugati értelmiségiek cikkei találhatók, mint Albert Camus, Jean-Paul Sartre, vagy Hannah Arendt. A hatodik fejezet Nagy Imréről szól, a VII. pedig azt elemzi, hogy vereséggel, vagy győzelemmel végződött-e a forradalom.
A kötet mellékletében rengeteg eredeti dokumentum szerepel: egyaránt megtalálható a tüntető diákok híres 16 pontja, Mindszenty bíboros nyilatkozata, vagy Bibó István üzenete Eisenhower tábornokhoz. Bekerült a válogatásban Borisz Jelcin beszéde, amelyet az akkori orosz államfő 1992-ben tartott a magyar Országgyűlésben, és George W. Bush amerikai elnök beszéde, amely 2006. nyarán hangzott el a Gellért-hegyen.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.