Alternatív Nobel-díjjal jutalmazták a Pentagon-iratok kiszivárogtatását
2006. október 2. 11:45
Csütörtökön Stockholmban bejelentették: a Pentagon-iratok 1971-ben történt kiszivárogtatásáért kap megosztva alternatív Nobel-díjat Daniel Ellsberg egykori amerikai katonai elemző, aki ma vallási aktivistaként tevékenykedik.
Korábban
Titkos akciók Vietnamban
1971 elején Daniel Ellsberg részleteket juttatott el a szigorúan titkos munkából a The New York Times című lapnak, amely júniustól részleteket közölt belőlük. Ezekből kitűnt, hogy az amerikai kormány jóval azelőtt titokban kiterjesztette az indokínai bombázásokat Laoszra és Észak-Vietnam partjaira, hogy az amerikai közvéleménynek bejelentették volna az ilyen akciókat - bár előzőleg még Lyndon B. Johnson elnök azt ígérte, hogy a háborút nem terjesztik ki.
A Pentagon iratok közzététele Nixon elnöksége idején rontotta az amerikai kormányok szavahihetőségét és Nixon elnök számára is megnehezítette a háborús erőfeszítések folytatását - így végső soron hozzájárult a későbbi amerikai kivonuláshoz. A kormányzat először politikai nyomással próbálta meg leállítani a titkos iratok közlését, majd a szövetségi bíróságon indított eljárást ennek érdekében, de néhány nappal később a Washington Post is megkezdte további részletek közlését. A Legfelsőbb Bíróság végül többségi döntéssel alkotmányellenesnek minősítette a közlés leállítását.
A Pentagon iratok legnagyobb része nyilvánosságra került, de egyes részek továbbra is titkosak. A teljes szöveg a Lyndon B. Johnson könyvtár egyik titkos páncélszekrényében nyugszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.