A magyar Mata Harit üldözte az angol titkosszolgálat
2006. szeptember 5. 12:30
Egy a brit arisztokrácia soraiba beházasodott magyar nő komoly veszélyt jelentett az angol nemzetre a második világháborúban - áll a brit hírszerzés, az MI5 titkosítás alól most feloldott jelentéseiben. Minden bizonnyal ő volt a kor Mata Harija, ám neves elődjével ellentétben csak rövid ideig tartották fogva, majd szabadon távozhatott.
Korábban
Weisblatt nem sokkal ezután Franciaországba ment, a nő azonban az esküvő után sem hagyott fel korábbi szeretőjével való találkozgatásokkal - áll az aktákban-, ugyanis párizsi nászútján többször felkereste Weisblattot. A nőt már ekkortól kémkedéssel gyanúsították, ugyanis nászútja többi állomásán is németeknek kémkedő személyekkel találkozgatott. Ráadásul a francia titkosszolgálat arra figyelmezette az angolokat, hogy Weisblatt német kém, vagy kettős ügynök lehet.
Az MI5 gyanúját a nő szerteágazó kapcsolatai ébresztették fel, Manci ugyanis bensőséges viszonyban állt a szovjet és a török nagykövettel, egy egyiptomi diplomatával és a szír trón várományosával, Habib Lotfallah herceggel. Ezen kívül nem volt elhanyagolható a Háborús Iroda egyik vezetőjével, Mitchell őrnaggyal, illetve Churchill fiának szakácsával folytatott viszonya sem. Az MI5-nél konkrétumokat azonban nem tudtak, mivel nem fértek hozzá a nő magánlevelezéséhez, Lady Howard of Effingham ugyanis leveleit aktuális szeretőinek diplomatapostájával küldette egyik helyről a másikra. Ezért bizonyítékok híján szisztematikusan építették fel ellene a vádakat, és így nem volt meglepő, ha az ekkor kiötlött vádakban a nő extravagáns, kihívó, és szexuálisan túlfűtött viselkedése játszotta a főszerepet.
Lady Howardot 1941. februárjában tartóztatták le, és egyes források szerint három, míg mások szerint öt hónapra a Holloway börtönbe zárták. Mivel nem volt ellene bizonyítékuk, és tagadta, hogy tudott volna Weisblatt feltételezett ügyeiről, hamarosan szabadon távozhatott. 1945-ben elvált Howardtól, majd diplomáciai kapcsolatait felhasználva beutazta a világot, és végül Ausztráliába költözött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.