2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bocsánatot kérnek a kivégzett szökevényektől

2006. augusztus 18. 09:30

Nagy-Britannia védelmi minisztériuma hivatalos nyilatkozatban kér majd elnézést attól a 306 katonától, akit az első világháború alatt gyávaság vagy dezertálás miatt végeztek ki.

A védelmi államtitkár, Des Browne elmondása szerint a határozat parlamenti jóváhagyásra vár, így idén ősszel végre tisztázhatják a Nemzetközösség kivégzett katonáinak nevét - írta a The Telegraph.

A háború legidősebb veteránja, a tavaly novemberben, 109 éves korában elhunyt Alfred Anderson 

A kormányzatot korábban többször is bírálták a kivégzettek leszármazottai, igényeiket egytől-egyig megpróbálták belefoglalni a határozatba. Az egyik érintett ügyvédjének nyilatkozata szerint például kliensének nagyapja "mindössze poszttraumás stresszben szenvedett, de nem volt gyáva".

Correlli Barnett hadtörténész tiltakozik minden hasonló kezdeményezés ellen, mert szerinte egy ilyen bocsánatkérés teljesen értelmetlen; egy hasonló gesztust csak úgy volna szabad kivitelezni, ha szélesebb körre is kiterjesztenék.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár