Szép tervek, ronda romok

A nemrég még miniszterelnöki hivatalnak szánt Szent György téri Sándor-palota sorsa - bár lakója nincs még kijelölve - legalább építészetileg megoldódott. Nem így a hasonlóan viszontagságos sorsú környező valamikori épületkomplexumé, amelyet máig őrzött ostromsebein kívül mintha még évtizedek óta tartó átok is sújtana. Talán nem véletlenül választották Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök búcsúzkodó és egyben mozgalomalapító nagygyűlésének kulisszájául a budai várnegyedben a hajdani Magyar Királyi Honvéd Főparancsnokság hatodik évtizede golyószaggatottan álló homlokzattorzóját. A pillanat történelmisége mellett lehetett hát azon is elmélkedni, vajon milyen erők és ellenerők "összjátékaként" állhat még 2002-ben is ilyen formájában a 19. század utolsó éveiben olasz reneszánsz stílusban épített palota maradványa. Aminthogy jószerével azt is csak találgatni lehet, miért maradt ki a várnegyedet azóta többé-kevésbé rendbe hozó rekonstrukciókból a Dísz tér és a királyi palota közé eső Szent György tér - a nemrég újraálmodott Sándor-palota, illetve a korábban rendbe hozott, egykor karmelita kolostorként szolgáló Várszínház épülettömbjének kivételével.

"A második világháború utáni első évtizedben elsősorban a kormányzati negyeddé alakítani tervezett budavári palotára koncentráltak, a Szent György térrel és környezetével lényegében nem foglalkoztak" - ad tömör helytörténetet Bencze Zoltán, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának vezetője, a nemrég A múlt rétegei címmel nyílt, a Szent György tér történetét bemutató kiállítás főrendezője. Annyi mégis történt, hogy a Sándor-palota nyugati főhomlokzatával szemben álló, hajdani Teleki-, majd 1906-tól József főhercegi palota gazdátlanul álló (a harcokban leginkább megkímélt) épületébe 1951-ben munkásszállót telepítettek. A Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a tér északi részét lezáró, az ostrom után készült képek tanúsága szerint talán helyreállítható állapotú épületét azonban a kommunista párt gazdasági főtanácsa által felállított várbizottság már 1949 januárjában rommá nyilvánította, és az első emeleti födémig részlegesen elbontatta - tudható meg Bor Ferenc építészettörténésznek a Hild-Ybl Alapítvány (HYA) számára öt éve készített, az épülettel foglalkozó tanulmányából.

A politikai vezetés 1949-től kezdődően ugyanis kizárólag a palotaegyüttesre koncentrált, ahol eredetileg kormányzati épületkomplexumot képzelt el. Igaz, a Szent György térre vonatkozóan is voltak elképzelések. Áttételesen erre enged következtetni egy 1952 őszén Budapestre invitált és e témában (is) megkérdezett, lengyel építészszakértőkből álló küldöttség jelentése, amelyből Kókay György közölt részleteket a Tanulmányok Budapest múltjából című sorozat legutóbbi kötetében. A ma már kideríthetetlen megfontolás alapján idehozott küldöttség tagjai helyesnek tartották azt az - ezek szerint a vendéglátók által eléjük tárt - ötletet, hogy a Sándor-palotával szemben álló Teleki-palotát helyre kell állítani, de azt is, hogy a HM-épületet "hátrább és alacsonyabban építsék fel". Ennek ellenére a kérdéses épületekkel - azonkívül hogy a HM épületébe például ideiglenesen beköltözött a Vár felújításában komoly részt vállaló Középület-tervező Intézet (Közti) irodája - a róluk szóló eszmecseréken kívül továbbra sem történt semmi.

Egészen 1959 decemberéig, amikor is az akkor éppen Apró Antal által elnökölt gazdasági bizottság - a korábbi elképzelésekkel ellentétben - arról döntött, hogy "a Palotát és környékét a főváros egyik művelődési központjává kell kiképezni". Következésképpen a Sándor-palotában a Legújabb Kori Történeti Múzeum egy részét, a HM épületében a Néprajzi Múzeumot tervezték elhelyezni, míg a hajdani Teleki-palotában a Kiadói Főigazgatóságot, illetve nyomda- és könyvtörténeti múzeumot. Egyébként még ekkor is olybá tűnt, hogy a tér nyugati oldalának helyreállítása ügyében a műemléki szakértők véleményét tekintik mérvadónak. Ezek többsége - mint például Gerő László és Czagány István - az eredetihez közel hasonló állapotban szerették volna újjáépíteni a barokk kori Teleki-palotát, mintegy lehántva róla a századfordulós - szecessziós-eklektikus - átépítés rétegeit. Mint azt egy négy éve erről az épületről készített tanulmányában Farbaky Péter is írta, ezt támasztja alá az 1962-ben a Szent György tér rekonstrukciójára meghirdetett országos tervpályázatból levonható következtetés is. Ez ugyanis helytelennek tartotta a - pályázók nagy része által egyébként tervbe vett - Teleki-palota teljes elbontását. A gazdasági bizottság azonban 1966-ban a "műemlékesek" számára (is) teljesen váratlanul a kérdéses épület felrobbantásáról intézkedett. Mi több, az ítéletet két évvel később végre is hajtották, majd a további bontások következtében kialakult a tér nyugati oldalán ma is éktelenkedő "foghíj". Máig nem tudni, miért is veszítettek akkor a műemléki rekonstrukciót támogatók. A hivatalos verzió szerint a palota alatt található középkori városfal és zsidó negyed feltárásának sürgető szükségessége tette elkerülhetetlenné a bontást. Valószínűbbnek tetszik azonban, hogy a hatvanas évek végére kezdtek kellemetlenné válni a "művelődési központnak" szánt királyi palota szomszédságában álló, pénz hiányában helyrehozhatatlan romok. De sokan emlegették azt is, hogy a puritán Kádár János nem csupán a történelmi múlt okán "nem szerette" különösen a Sándor-palotát, hanem eleve idegenkedett a szemében az "úri pompát" felidéző épületegyüttes megújításától. Viszont nem ódzkodott volna valamilyen "korszerű" épülettől - talán valami hasonlótól, mint a moszkvai Kreml történelmi épületei közé illesztett beton-üveg kongresszusi központ. Ezt látszik igazolni, hogy a Közti tervezőjének, Jánossy Györgynek 1970-ben a Külügyminisztérium felkérésére a Teleki-palota helyére egy "vadonatúj" épületet kellett álmodnia. Ő aztán a magyar diplomácia központján túl a tér északi oldalán álló, első emeletig visszabontott HM-épület helyére kongresszusi és koncerttermet is gondolt.

Ez a terv azonban ugyanúgy nem valósult meg, ahogyan azok az elképzelések sem, amelyeket attól kezdve - általában állami felkérésre - sorozatban gyártottak a Köztiben. Ezek jellegzetessége egyébként az volt, hogy az épületek kormányzati funkciója lekerült a napirendről. Az egymást követő tervek a volt HM-be (és a mögötte álló, a Dísz térre néző honvéd főparancsnokságba) általában koncerttermet, míg a tér nyugati oldalán álló hajdani épületek helyére hol múzeumot, hol folklórintézetet, de olykor irodaházat képzeltek. A Sándor-palotába 1978-tól például többször is az Építészeti Múzeumot készültek költöztetni.

A nyolcvanas évekre a helyzet annyiban változott, hogy a tér rendezésébe immár a vállalkozói tőke bevonását is elképzelhetőnek tartották. 1986 kora tavaszán született erről döntés az Országos Műemléki Felügyelőség által összehívott értekezleten. A hamarosan megrendezett "meghívásos pályázat kiírásában a nyugati oldalra ötcsillagos, 270 szobás kastélyszállót, a honvéd főparancsnokság épületébe idegenforgalmi központot és a várgondnokságot, a HM-be pedig kőtárat és nyolcszáz fős konferenciatermet kértek tervezni. A Sándor-palotának viszont csak a tömbjét kellett bekalkulálni, funkciót nem adtak neki" - tájékoztatja a HVG-t Horváth Lajos építész, a bírálóbizottság által a legjobbnak ítélt pályamű készítője, aki akkor a részvételre többek között felkért Közti tervezője volt.

Ám sem a felkérésre, sem a pályázatra készített tervekből - szokás szerint - nem lett semmi. Hacsak azt nem számítjuk eredménynek, hogy 1989-ben mégiscsak került pénz a Sándor-palota legalább külső kipofozására. A szóbeszéd szerint ez is csak azért, mivel igen kínossá vált, hogy a nem sokkal korábban felújított siklón a Várba érkező külföldiek nyomban egy második világháborús nyomokat hordozó romos épületbe botlottak. Máig rejtély viszont, miért nem futotta (azóta sem) a HM és a főparancsnokság golyó lyuggatta falainak legalább állagmegóvó kipofozására.

Kéri Zoltán, a Közti részéről évtizedekig a Várban dolgozó (ma már nyugdíjas) építész szerint erre azért sem került sor, mivel "a folyamatos tervezgetések közben mindenki úgy érezte, olyan közel van a végleges munkálatok megkezdésének időpontja, hogy arra a kis időre már nem érdemes belefogni a tatarozgatásba". A területtel foglalkozó építészek körében azonban ma is élő szóbeszéd, hogy valamilyen, a terület alatt fekvő "fontos objektum" miatt akadt el végül az összes kezdeményezés. Voltak, akik háborús tartalékkórházat, mások atombiztos katonai-logisztikai központot sejtettek ott. Ám bizonyíték egyikre sincs - csak a puszta tény: a térség évtizedeken átívelő, masszív érinthetetlensége.

Öt évtizeddel az ostrom után így a helyszín háborús terület - igaz, újabban politikai és szakmai harcoké. 1993-ban az Antall-kormány ismét kormányzati funkciókat kívánt - a végérvényesen múzeummá vált budavári palota mellé - telepíteni. A Sándor-palotába a miniszterelnökséget, míg egy vele szemben a Teleki-palota telkén felépítendő új épületbe a köztársasági elnök hivatalát képzelték. Bár Demszky Gábor főpolgármester igencsak ellenezte, 1994 március végén a Boross-kormány országos nyílt pályázatot írt ki a beépítésre. A beérkezett húsz pályaműről azonban csak a Horn-kabinet időszakában döntöttek, és a szakértők elvetették a kormányzati célú beépítést, arra hivatkozva, hogy ez elviselhetetlenül megnövelné a negyed forgalmát.

Mindez nem akadályozta, hogy azért további ötletek is szülessenek, ám az akkoriban egyeztetésre kijelölt szocialista környezetvédelmi és liberális irányítású művelődési tárca még a párbeszédig sem jutott el. 1997 közepén aztán mégiscsak döntöttek a Sándor-palota műemléki helyreállításáról: a HM helyén felépítendő épületbe a Neumann-ház elnevezésű digitális közgyűjteményt akarták költöztetni (az azóta a Várszínház mellett talált otthonra), a nyugati oldalt pedig vállalkozói tőkéből kívánták helyrehozatni. Az újra csak a ciklus végén, 1998 tavaszán kiírt pályázatra azonban az idők során érthetően szkeptikussá lett építészszakma már csak két pályaművet küldött. De mint kiderült: ez is soknak bizonyult.

A tervezgetéseket fékezte a Szent György tér nyugati oldalán elkezdett régészeti feltárás is. Utóbb azután az Orbán-kormány kulturális minisztériuma 2000-ben mégis afféle csodák palotája típusú "gyermekvárat" óhajtott a HM volt épületébe telepíteni, ám a pénzhiány ezúttal is csak a tervek egy részét engedte megvalósítani. Így azután idén tavaszra csupán a választási eredmények nyomán időközben funkcióját vesztett Sándor-palota készült el. A Szent György tér sorsa viszont továbbra is eldöntetlen. Igaz, jelenleg két terv van engedélyeztetés alatt. Az egyik a hajdani Teleki-palota és a szomszédos épületek helyén végzett régészeti ásatások állagmegóvását, bemutatását és a várfal mellett húzódó sétány kiépítését célozza. A másik alapján a tér alatt mélygarázst építenének. Ami viszont a föld feletti dolgokat illeti: építészek és műemlékvédelmi szakemberek csak abban értenek egyet, hogy valamiképpen rekonstruálni kellene a hajdani tér körvonalait, az ott állt épületek tömbjeit. Ami aligha megalapozottabb, mint az elmúlt néhány évtized bármelyik elképzelése.

hvg