Meglett a reimsi Szent Johanna-szobor kardja
2006. június 30. 10:15
Meglett a reimsi Jeanne d'Arc-lovasszobor kardja, amelyet tíz nappal ezelőtt loptak ki - négy év alatt már harmadszor - az Orléans-i Szűz kezéből.
Korábban
Nemzeti szent kard nélkül |
A legutóbbi, tíz nappal ezelőtti kardlopás után az egyik városi elöljáró, Mario Rossi elmondta: Reimsnek már 20 ezer eurójába (lözel 5,4 millió forintjába) került a szobor rongálása, s úgy vélekedett, hogy egy zavart elméjű egyén állhat a dolog mögött. Mint most kiderült, nem is sokat tévedett.
Jeanne d'Arc, az egyszerű parasztlány a hagyományok szerint a százéves háború idején, 1429 májusában, 17 évesen állt a francia hadsereg élére, amely aztán az ő vezetésével felszabadította a várost az angol megszállás alól. 1431. márciusában eretnekség vádjával máglyára vetették a normandiai Rouen piacterén. 1456-ban posztumusz rehabilitálták, majd 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.