2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nagy Imre, a tragikus sorsú miniszterelnök

2006. június 7. 10:15

Emlékülés az Akadémián

Gyurcsány Ferenc ügyvezető és kijelölt miniszterelnök szerint a jelenkorban is érvényes, ami 1956-ban, akkor - bár az első szó kicsit megbicsaklik - mindenki egyetértett a forradalom ügyének három legfontosabb célkitűzésével, de csak addig a kérdésig, hogy demokrácia vagy diktatúra, szabadság vagy alávetettség, nemzeti öntudat, függetlenség vagy önfeladás, ezen túlmenően mindenki másképpen akarta berendezni a szabad, független Magyarországot.

A kormányfő ezzel a köszöntővel nyitotta meg a Nagy Imre Alapítvány, a Nagy Imre Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia szerdai, budapesti emlékülését, Nagy Imre mártír miniszterelnök születésének 110. évfordulója alkalmából.

A pluralizmus kapcsán Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a mai politikában Mécs Imre és Wittner Mária is az 1956-os forradalom ügyének hordozója, amit el kell fogadni és fel kell dolgozni, akkor is, ha nagy távolságok választják el őket. A kormányfő úgy értékelte, hogy meg kell érteni 1956 sokszínű, sokgyökerű ügyét, nem mai politikai szándékainkat kell alátámasztani vele.

Az emlékülésen mutatták be a Nagy Imre snagovi naplójegyzeteit, gondolatait, illetve az ő és társai levelezését illusztráló, könyv alakban megjelent műveket.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár