Emléktáblát avattak Ember Mária tiszteletére
2006. május 15. 11:30
Emléktáblát avattak Ember Mária író, újságíró tiszteletére pénteken Budapesten, az alkotó születésének 75. évfordulója alkalmából.
Korábban
Eötvös Pál az emléktábla avatásán |
"Ember Mária író, műfordító, újságíró, teljes elhivatottsággal élt, (...) nem csupán tájékozottság, nyelvi fogékonyság, de kivételes műveltség is jellemezte, bármibe fogott is" - fogalmazott az emlékezőknek címzett levelében Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, aki személyesen nem tudott részt venni a táblaavatáson.
A főváros XI. kerületének polgármestere, Molnár Gyula emlékező beszédében örömmel és büszkeséggel emelte ki, hogy "most már a kerület e zajos, forgalmas részének is van emléktáblája".
Az 1931-ben született Ember Mária írói és fordítói munkássága mellett szerkesztőként és újságíróként dolgozott számos szerkesztőségben. Többek között hosszú évekig a Magyar Nemzetnél, valamint a Pesti Műsornál és a Neue Zeitungnál is. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2001-ben hunyt el. Emlékét jelző tábla felállítását egyik volt szomszédjának kérésére Molnár Gyula polgármester kezdeményezte. A méltó kivitelezéshez csatlakozott később a MÚOSZ és a Magyar Írószövetség is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.