Galilei titka
2002. június 4. 00:04
Röntgensugarak segítségével rájöhetnek a tudósok, hogy Galileinél mikortól vált bizonyossá: `mégis mozog a Föld`.
A Nuncius című negyedéves olasz egyháztörténeti folyóirat Galilei-tanulmánya a természet- és a társadalomtudományok összefogásának remek példája. Ugyanis a röntgensugarakkal átvilágított kéziratok időrendi sorba rakása révén sikerülhet tisztázni, mi is volt a késő középkor egyik legnagyobb fizikusának szabadesési tanulmányaiban igazán eredeti, s hogyan járult hozzá a nagy olasz tudós az égitestek Nap körüli mozgásának bizonyításához.
Végül megtudhatjuk, hogyan alakult ki Kopernikusz tanainak védelmében Galilei eretneknek minősített világképe, amely kihívta a inkvizíció haragját, s a bibliai szövegekkel ellentétesnek minősített világkép betiltásához, majd Galilei koncepciós peréhez, megalázásához és alapvető nézeteinek megtagadásához vezetett.
Természetesen a bonyolult Galilei-életmű nélkül sem Bertolt Brecht, sem pedig Németh László Galilei drámája és értelmezése nem születhetett volna meg. Ellenben Artur Koestler Alvajárók című (Makovecz Benjámin által fordított) kiváló könyvében Galilei-mítoszokról beszél, és azokat cáfolja.
Az 545. számú jegyzet például részletesen leírja, mekkora zavar származik a feljegyzések időrendi tisztázatlanságából. Annak ellenére ellentmondásosak a Galilei-iratok keletkezésének körülményei, hogy Koestler a szentszéki iratok tintáinak és papírállományának gondos elemzését említi.
Az új kémiai elemzés ismertetője, Eugenie Samuel, a New Scientist cikkírója úgy véli: negyvenkét esztendő alatt keletkezett kéziratot kell újraértékelni tudománytörténeti szempontból. Ugyanis 1590 (a Mozgásról írt tanulmány keletkezésének ideje) és 1632 (a ptolemaiosi és a kopernikuszi világkép különbözőségéről megalkotott szenzációs Dialógus című munka éve) közötti periódusban a kézzel írt levelek, személyes feljegyzések és pamfletek időrendje mind ez idáig nagyrészt bizonytalan.
A tekintélyes amerikai tudománytörténész, Peter Mechamer az életmű időbeli rendezetlenségéből eredő "zavarokra" utal. Az iratokat húszféle tintával rótta a fizikus. S most jött el az ideje, hogy a kivételesen furfangos és szellemes, vitázó Galilei kísérleteinek és elméleti fejtegetéseinek logikáját, a fizikus észjárását, taktikai húzásait, a teológia és tudomány harcában tett s az egyház által kikényszerített önmegtagadást egymás mellé illesztve, egymás utáni sorrendbe helyezzék és elemezzék, továbbá kiderüljön, mit sejtett Galilei, mit tartott bizonyítottnak, és mi az, amit kikényszerítettek belőle.
Magyar Hírlap
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap