Túraút készül a vasfüggöny mentén
2006. március 21. 11:30
Túraútvonalat alakítanak ki az egykori vasfüggöny mentén a magyar-osztrák határ közelében is. A Múlt-kor ennek kapcsán a vasfüggöny magyarországi történetét mutatja be.
A vasfüggöny Magyarországon, 1948-56
A vasfüggöny kifejezés Churchilltől származik. 1945-ben, a német kapitulációt követően, a Trumannal folytatott levélváltás kapcsán használta először. Levelében óva intett attól, hogy az amerikai haderőt azonnal visszavonják Európából. A Lübeck-Trieszt-Korfu vonalat jelölte meg Európa választóvonalaként, azt állítva, hogy attól keletre olyan társadalmi átalakulások következhetnek be, amelyre ők többé nem lehetnek majd befolyással - írta Léka Gyula a Hadtudomány című folyóiratban.
Az elmélettől a valóságig: a vasfüggöny kiépítése
A vasfüggöny megszületésekor az első és legfontosabb teendő a határőrizet, a határvédelem megteremtése volt. Ennek érdekében Magyarországon felállították kezdetben a határvadász-, később a határőrszervezeteket, amelyeket 1947-től, HM alárendeltségben, a Határőr Parancsnokság irányított. 1948-tól a határőrség további átalakításra került és 1950-től az Államvédelmi Hatóság kötelékébe tartozott. Az őrsök számát mind nyugaton, mind délen megnöveltek. Ezt követte a nyugati és a déli határszakasz átfogó lezárása. Ennek során létrehozták a határsávot, amelyből a "megbízhatatlan elemeket" kitelepítették. A Minisztertanács 1948 májusában a nyugati határ mentén garázdálkodó fegyveres bandák és csempészek ellen, délen a Jugoszláviával megromlott viszony miatt, a HM és a BM előterjesztésére a nyugati és a déli határszakasz megerősítését rendelte el. Még ez évben megkezdődött a műszaki zár, a drótakadályok és aknamezők létrehozása.
Határzár a német vonalon |
A Sztálin halála utáni enyhülés következtében a magyar kormány döntése alapján a BM Határőrség és az MN műszaki csapatai 1955 októberében megkezdték a határzárak eltávolítását. Az 1955 októberében elkezdődött mentesítés a nyugati határszakaszon a határőrség erőivel folyt és decemberre már 10 ezer db aknát semmisítettek meg. A mentesítési munkák ezután csak 1956 májusában folytatódtak, amelyben már a honvédség erői is részt vettek. A déli határszakaszon 1956. március 17-én indult be a mentesítés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.