230 éve ketyeg a tengerészeti időmérő

A hosszúsági fokok kiszámításának képessége, vagyis pontos tengeri helymeghatározás elengedhetetlennek bizonyult a nagy távolságú vizi közlekedésben. A megoldás kulcsa az (adott földrajzi ponthoz tartózó) idő lehető legprecízebb megállapításában rejlett. Szárazföldön ez nem is jelentett gondot. Viszont a himbálózó hajó, a szárazfölditől eltérő tengeri levegő komoly akadályozói voltak a mérésnek.

A korszak fából készült ingaórái nem feleltek meg a célnak. A hordozható, rendkívül stabil óraszerkezet megalkotására végül egy asztalos vállalkozott. A mester, bizonyos John Harrison az észak-angliai Yorkshire-ben született 1693-ban, s első óráját már húsz évesen elkészítette. A későbbiek során egyre finomabb technikát alkalmazva állította elő precíz időmérő berendezéseit. Naponta figyelte a csillagok mozgását, s az ablakkeret valamint a szomszéd ház kéményének vonala mentén dolgozóasztalánál zárta a szöget. Így sikerült biztosítania, hogy a már létrehozott óraművek folyamatosan jól járnak, télen és nyáron ugyanazzal a rendszerességgel ketyegnek. Szakemberként felfigyelt a tudományos világ megoldatlan problémájára, s a fedélzeti navigációhoz ellenálló anyagokból készült, s nem a szokásos ingás alapelven működő órát tervezett.

A mai napig működőképes Harrison óra titka a súrlódás-, megakadás- és kopásmentes óramű. Fa, réz, bronz és acél felhasználásával, valamint - az inga helyett - két mérleg beiktatásával először tette lehetővé a pontos tengeri időmeghatározást. A fát fokozatosan felváltó fém alkatrészek megoldást jelentettek az állandóan változó hőmérséklet, páratartalom és légnyomás problémájára. Az egymáshoz kapcsolt mérlegek pedig kiegyenlítették a hullámok okozta instabilitást. A szerkezet külön érdekessége, hogy az egyes elemek gyakorlatilag nem érintkeznek egymással. Nézze meg, hogyan működik az óra >>>

 

Másfél kilós zsebórája azonban felülmúlta ezt a találmányt is. Az 1753-ban készített 13 cm átmérőjű óramű egy 47 napos tengeri utazás után is csupán 40 másodpercet késett. Ez pedig háromszor jobb eredmény volt, mint amiért odaítélték a Hosszúsági fok-díjat (Longitude Prize).

Az időmeghatározás után a térképészet következő nagy feladata a hosszúsági fokok meghúzása, s ezáltal a pontos helymeghatározás kialakítása volt. Harrison találmánya nyomán ez azonban már gyerekjátéknak minősült.

A 18. századi tengeri hajózás kulcskérdése, az ún. longitudinális probléma és John Harrison személye áll greenwich-i obszervatórium Idő és Tér című február 15-én nyílt kiállításának központjában.