Idén tartunk először Holokauszt Emléknapot
2006. január 27. 10:00
Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította Holokauszt Emléknappá az ENSZ-Közgyűlés.
Korábban
Magyarországon az idei első Holokauszt Emléknapon, január 27-én a három közjogi méltóság kezdeményezésére holokauszt-megemlékezést tartanak az Országház Felsőházi termében, amelyen a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök mond beszédet.
Az Élet Menete Alapítvány Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren január 27-én, pénteken 12.30-kor tart rendezvényt. Verő Tamás rabbi, a rendezvény egyik kezdeményezője az MTI-nek elmondta, hogy a világszervezet 2005. november 1-i határozatának meghozatala után az Élet Menete Alapítvány elhatározta, hogy méltó megemlékezést szervez zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt.
A megemlékezés ideje alatt a soha vissza nem tértek nevét két gyermek, két felnőtt és két túlélő olvassa fel, hat gyertyát fognak meggyújtani és 600 fehér léggömböt eresztenek a magasba a 600 ezer magyar mártírra és a 6 millió áldozatra emlékezve.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Baczonyi László, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.