Nem eredetiek az Újvidékről ellopott Rembrandt- és Rubens-festmények
2006. január 11. 13:00
Nem tekinthetők eredeti Rembrandt- és Rubens-festményeknek azok a képek, amelyeket vasárnap loptak el az újvidéki Városi Múzeumból, így a művek nem néhány millió, hanem legfeljebb néhány ezer eurót érnek.
Korábban
Njegovan nem kívánta kommentálni az RTS hírét. Mint mondta, a Szerbiai Nemzeti Múzeum illetékes szakértői bizottságának kell állást foglalnia a Rembrandt- és a Rubens-kép eredetiségéről. Nikola Kusovac, a múzeum szakértője viszont megerősítette, hogy az ellopott festmények nem rendelkeznek "tiszta pedigrével", ezért nem is tekinthetők eredetieknek.
A Dnevnik című újvidéki napilap idézi kedden Kusovacot, aki megerősíti, hogy a szóban forgó képeket nem hitelesítették, a festmények nem találhatók meg a nemzetközi katalógusokban sem. Amennyiben e két festmény a nagymesterek "műhelyében" vagy "környezetében" készült, úgy értékük egyenként legfeljebb tízezer, nem pedig több millió euróra becsülhető. A belgrádi szakértő azt sem zárja ki, hogy a két festményt valójában a bécsi művészeti akadémia diákjai festették a XVIII és a XIX. században. Számukra ugyanis kötelező volt, hogy tanulmányaik végén lemásolják valamely németalföldi nagymester remekművét. Kusovac szerint a tolvajok "amatőrök" lehettek, és a képeket valószínűleg egy szemetes konténerben találják meg a rendőrök, mivel a bűnözők rájönnek arra, hogy sehol sem tudják eladni a lopott műtárgyakat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.