Ötven éve halt meg Thomas Mann
2005. augusztus 15. 12:33
Thomas Mann ma már elképzelhetetlen mértékben volt fontos nekünk - fogalmaz a Népszabadságban Tamás Gáspár Miklós az író halálának ötvenedik évfordulója alkalmából született írásában.
Thomas Mann ma már elképzelhetetlen mértékben volt fontos nekünk. Közép-, Kelet-Közép- és Kelet-Európában ő testesített meg valamit, aminek az emléke is elenyészőben van. Nehéz ezt a valamit ma is érthetően megfogalmazni.
Talán így: Thomas Mann volt a biztosíték arra, hogy a modern szellemi múlt - Goethe, a romantika, Wagner, Nietzsche - tekintélye, bár tekintély, nem a represszió tekintélye. Sem a konzervatív államrendé, sem a repressziót eksztázissal vegyítő ellenforradalomé. Ő tetszett biztosítéknak rá, hogy a művészet önálló ellenhatalom - nem arra, hogy a művészet független a szokásos hatalmaktól: ez semmi. Nem: a művészet önálló hatalom. Orpheuszi, vadakat szelídítő hatalom.
Vagy így: Thomas Mann műve mintha kimondatlanul is azt ígérte volna, hogy az európai szellem akkori (huszadik század eleji) középpontja, Németország, szellemi marad, és német marad akkor is, ha a "külsődleges", a történeti-esetleges Németország belerohan a szakadékba, ami már létrejötte (1870) óta láthatóan fenyegette. De Marx és Hölderlin találkozása - ezt Thomas Mann sürgette a kilencszázharmincas évek elején - elmaradt, a régi Németország elpusztult, nem is támadt föl soha.
Esetleg így: mintha Thomas Manntól azt tanulhattuk volna meg, hogy ami a legarchaikusabban mély, s amit csak a mítoszban sejthetünk meg, nem az emancipáció és nem az emberi autonómia ellensége. Ha fölszabadulunk (s nem pusztán gazdaságilag és politikailag szabadulunk föl, hanem fölszabadulunk a represszió lidércnyomásai alól is), nem kell elfelednünk azt, ami szent, ami tiltott, ami rettenetes, ami borzongató, ami bevallhatatlan - s amit csak a tragikus művészet vall be szégyenünkre, örömünkre s dicsőségünkre. Mintha a huszadik század atletikus, sarkos-elvágólagos és délceg-snájdig politikai ábrándjaival szemben azt hallottuk volna tőle, hogy a betegség, a kétely, a láz, a beteljesíthetetlen honvágy nem a szabadság ellensége, és nem is gyógyít ki belőlük a szabadság, s nem is kell bennünket mindebből kigyógyítania.
Ha nem tévedek, azt is meghallhatta Thomas Manntól, aki akarta, hogy mitológia és pszichológia egy és ugyanaz: ebben mintha egyetértett volna nagy magyar barátjával, Kerényi Károllyal. Ma talán úgy mondanánk: a pszichológia elbeszélő természetű (narratív), nem elméleti jellegű. Thomas Mann értette meg először Freud művelődéstörténeti jelentőségét. Freudé és Thomas Manné a végső érettség: annak a belátása, hogy amit a "nappali", a polgári társadalom "irracionálisnak" vél, az a humanitásnak nem kiküszöbölhető és nem kiküszöbölendő része. Éppen abban, ami személyesnek látszik, bukkanhat föl a névtelen ősi - ezt érezzük démonikusnak.
Thomas Mannt olyan dilemmák nyugtalanították, amelyek - a történeti távolság miatt - ma már nyugton hagynak bennünket. Ilyen "a polgár" és "a művész" ellentéte. Miben áll ez a történeti távolság?
Kapitalizmus "van", de a polgárság megszűnt. Gazdasági, társadalmi, hatalmi értelemben "a burzsoázia" szerepét betöltik a mai üzletemberek, vállalkozók, menedzserek, ahogyan a kapitalizmus szatírjátékában az ipar, a szállítás, a kereskedelem, a szolgáltatások, a kommunikáció, az adatföldolgozás területén dolgozó bérmunkások is eljátsszák "a proletariátus" szerepét - ám kulturális (és politikai) tekintetben már nem. Az osztályharc mint kultúrák harca befejeződött, hiába áll fönn mint strukturális összefüggés.
A polgárság mind középkori-céhes, mind fölvilágosító-jakobinus mivoltában, e kettős humanizmus vonakodó örököseként elpusztult a huszadik század küzdelmeiben. A polgári bensőség - mint a modern (tőkés) individualizmus első kulturális formája - művelt, alakított, díszített. Nem véletlen, hogy a tizenkilencedik század nagy polgári regényeinek egyik fő témája a házasságtörés. A családi bensőség, az enteriőr sugallt-óhajtott biztonsága összeütközött alapítójának, az individualizmusnak a démoniságával. Thomas Mann hagyományos családapa volt és, mint tudjuk, homoszexuális. Konzervatív és antifasiszta.
Már nem érthetjük őt. Nélküle hallgatjuk azt a zenét, amelynek a legnagyobb értelmezője volt. Nekem még eszembe jut, ha Brahms kamarazenéjét hallom. Még egy darabig. Valameddig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley tegnap
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony tegnap
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle tegnap
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter tegnap
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását tegnap
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila 2024.11.21.
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 2024.11.21.