Megtalálták Pierre Boulle eddig ismeretlen regényét
2005. augusztus 11. 10:33
`Remélem, nem felejtenek el` - mondta Pierre Boulle francia író (1912-1994), a Híd a Kwai folyón és A majmok bolygójának szerzője. Tizenegy évvel halála után minden esélye megvan arra, hogy emlékezzenek rá. Unokahúga, akit ő nevelt, Boulle párizsi lakásának pincéjében, egy régi utazóládában szétmállott papírok ezrei között rábukkant egy eddig ismeretlen regényére, amelynek az író A régész címet adta.
Korábban
A regényt az író olyan másolópapírra írta, amelynek másik felén egy kiadott regényének szövege olvasható. Valószínűleg takarékossági szempontok vezérelték a különben is könnyen sérülő, gyűrődő vékony papír mindkét felének felhasználására. A rokonoknak mindenesetre nem volt könnyű dolguk, míg különböző módszerekkel, például, átvasalással, olvashatóvá tették - írta a Le Point című francia hetilap.
A regény most jelent meg Franciaországban és várhatóak a szerzőtől további csemegék is, mivel a láda kis, ugyancsak krimi-novellákat is rejtett. Irodalmárok feltételezése szerint Boulle azért nem adta ki ezeket az írásokat, mert előnyben részesítette a komolyabb témákat.
Az író sokáig élt Dél-Kelet-Ázsiában, ahol kezdetben kaucsukfa-termesztéssel foglalkozott. A második világháború idején csatlakozott a francia ellenálláshoz, emiatt Hanoiban börtönbe vetették a Vichy-kormányt képviselő hatóságok. Harminchét éves korában tért csak vissza Párizsba és akkor kezdett írással foglalkozni.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok tegnap
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái tegnap
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője tegnap
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét tegnap
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján tegnap
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál tegnap
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot tegnap
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak 2024.09.22.