40 ezer éves lábnyomok Mexikóban
2005. július 7. 10:45
Brit tudósok 40 ezer évesre becsült emberi lábnyomokat találtak Mexikóban, ami alkalmasint azt jelenti, hogy az amerikai földrész sokkal korábban lakott volt, mint azt eddig feltételezték.
Korábban
Az első emberek a 13 és fél ezer évvel ezelőtti utolsó jégkorszak után jelentek meg Amerikában. A leginkább valószínű elmélet szerint az Ázsia és Alaszka között akkor még meglévő földsávon mentek át Amerikába, és gyorsan elszaporodtak az új kontinensen. Az elméletet azzal támasztják alá, hogy a földből kiásott kőtárgyak egyike sem régebbi 13 és fél ezer évesnél.
Gonzales szerint ez az elmélet immár nem tartható. Az amerikai kontinens őslakóinak előfutárai ugyanis feltehetőleg nem szárazföldön, hanem a tengeren átkelve jutottak el új hazájukba. Az a legvalószínűbb, hogy több betelepülési hullám volt, úgyhogy különböző időpontokban különféle embercsoportok érkeztek Amerikába.
A fosszilis lábnyomokat Gonzales elmondása szerint egy valamikori krátertó partján lévő, felhagyott kőbányában találták, és azért maradtak épen, mert időközben a víz szintje megemelkedett, s a talaj cement keménységűvé vált. A vízszint aztán megint csökkent, és a nyomok újból előbukkanhattak, amikor a kőfejtők ismét munkához láttak, és lehordták a legfelső hamuréteget - fejtegette a kutató. A lábnyomok pontos korát hamarosan nemzetközi tudóscsoport igyekszik majd meghatározni.
(Múlt-kor / MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap