Meglett egy ellopott Goya-kép
2005. június 17. 10:27
Egy Francisco de Goyának tulajdonított, csaknem négy éve eltűnt képet most megtaláltak Montenegró fővárosában: a kép az olasz történelem egyik legsötétebb alakját, a Kannibál grófot ábrázolja - közölte szerdán egy podgoricai belügyi forrás.
Mint a belügyi forrás elmondta, a montenegrói rendőrség titkos akció keretében négy hónapon át figyelte a feltételezett képtolvajokat, s a művelet során szorosan együttműködtek az olasz kollégákkal. Az ügyben letartóztattak egy testvérpárt: a 29 éves Goran és a 35 éves Dejan Mugosát. (Montenegró és Olaszország között az utóbbi időben jelentősen javult a a viszony, amelyet előzőleg évekig beárnyékolt az az olasz részről táplált gyanú, hogy az egész hegyvidéki köztársaság a cigarettacsempészek és a lopott luxusautókkal kereskedő bűnözők bűntanyája.)
A levélpapír nagyságú olajfestmény a grófot ábrázolja két fiúval. A Dante Isteni színjátékában szereplő Ugolinót és fiait, valamint fiúunokáit 1289-ben Pisában bezárták egy toronyba, és halálra éheztették őket, majd amikor az ifjabbak meghaltak, az éhező gróf evett a húsukból.
A művet az 1990-es évek végén alig 250 dollárért (51,5 ezer forint) vette meg valaki, de később szakértők Goyának tulajdonították, és értéke rögtön megugrott. Hogy mennyire, azt nem tudni, mindenesetre akkor, amikor a kiállításról ellopták, a kép - olasz szakértők becslése alapján - mintegy százmillió forintnak megfelelő 500 ezer dollárra volt biztosítva, az olasz művészettörténészek ugyanis még nem mondták ki a végső szót arról, hogy valóban Goya alkotásáról van-e szó.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap