Százhuszonöt éve halt meg Horváth Mihály

1809. október 20-án született Szentesen, elszegényedett nemesi családból. Apja borbély és sebész volt, ő a váci papnevelő intézetben tanult teológiát és történelmet, 1828-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett a pesti egyetemen. 1832-ben szentelték katolikus pappá. Dorozsmán, Kecskeméten, Nagykátán és Nagyabonyban működött segédlelkészként, közben a Keglevich és Endrődy grófi családoknál nevelősködött. 1838-ban az Akadémia levelező, 1841-ben rendes tagja ipar- és kereskedelemtörténeti munkája révén, melyet a tudós társaság pályázatára írt.

1844-ben a bécsi Theresianum magyar nyelv- és irodalomtanára lett. 1847-ben kinevezték Hatvanba prépost-plébánosnak, ő tartotta az ebben az évben elhunyt József nádor gyászbeszédét. 1848 júniusában V. Ferdinánd csanádi püspökké nevezte ki, de Eötvös József kultuszminiszter felterjesztését Rómában nem erősítették meg. Kossuth nagy híve, a Pesti Hírlap munkatársa volt, Hunkár Antallal ő szerkesztette az 1849. április 24-i Függetlenségi Nyilatkozatot. 1849. május-augusztus között a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt.

A szabadságharc bukása után bujdosott, majd Lipcsébe, onnan Belgiumba menekült. 1851-ben távollétében halálra ítélték, "in effigie" fel is akasztották. Francia- és Olaszországban, 1856 után ismét Brüsszelben élt, ahol a levéltárakban magyar történelmi kutatással foglalkozott. Kereskedésből és nevelősködésből tartotta el magát, 1864-ben Genfben polgári házasságot kötött.

1867-ben hazatért, a Deák-párt híveként Szegeden képviselő lett, majd a Történelmi Társulat, a Kisfaludy Társaság és az Akadémia Történettudományi Bizottságának elnöke. A kiegyezés kérdésében szembefordult Kossuthtal, ő válaszolt a Deáknak írt Nyílt levelére. Ferenc József tribunici címzetes püspökké nevezte ki, s megkapta a vaskaszentmártoni apátság jövedelmeit. Ő tanította Rudolf trónörököst történelemre.

Horváth Mihály a magyar polgári történetírás kiemelkedő alakja, aki liberális, függetlenségi szemléletű munkáival a polgári átalakulást igyekezett elősegíteni. A szabadság kivívásának és megtartásának törekvéseit tartotta történelmünk fő irányzatának. Műveiben szétoszlatta a magyar nemesség országvédő szerepének, harci erényeinek mítoszát, a végvárak török elleni védelmének sikerét a "várba vonult vidéki nép" hősiességével magyarázza. Azt is megmutatta, hogyan hárította át az arisztokrácia a honvédelem költségeit a parasztságra. Dózsa-tanulmányában sem a lázadó parasztokat, hanem azok elnyomóit teszi felelőssé az atrocitásokért.

A gazdasági történetírás úttörője volt, előtte e kérdésekkel senki nem foglalkozott. A pozitívizmus módszereit felhasználva koronként elemezte a mezőgazdaság, az ipar, a bányászat, a kereskedelem, a demográfia helyzetét, a közlekedés jelentőségét, a fejlődés politikai, gazdasági, társadalmi akadályait. Gazdaságpolitikai munkái nemcsak történettudományi eredményeket tartalmaztak, de a hazai ipar, az önálló vámterület, az érdekegyeztetés, a polgárosodásért vívott harc eszközei is voltak. A reformkort tárgyaló műveiben megörökíti a polgárosuló nemesség harcát a bécsi kormánnyal és a hazai konzervatívokkal. A forradalomról 1865-ben írt könyve jelzi eltávolodását Kossuthtól, ekkor már a kiegyezés irányában próbált nyitni.

Műveiben nemcsak egy-egy kort jellemez, de figyelembe veszi az olvasók igényeit is. Katolikus pap létére elfogulatlanul elemezte a vallási, egyházi kérdéseket is. Stílusa olvasmányos, a legbonyolultabb kérdéseket is áttekinthetően, világos csoportosításban tárgyalja, állásfoglalásait elegánsan és hatásosan adja elő.

Munkái közül a legfontosabbak: A szükség és a szabadság a történelemben (1838), Az ipar és a kereskedés története Magyarországon... (1840), Az 1514-diki pórlázadás... (1841), A magyarok története I-IV. (1842-46), Magyar történelmi okmánytár (1857-59), Huszonöt év Magyarország történetéből, 1823-tól 1848-ig I-III. (1865), Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és 1849-ben I-III. (1865), Zrínyi Ilona életrajza (1869), Utyeszenich Fráter György (1872), A kereszténység első százada Magyarországon (1878).

Művei az emigráció alatt is folyamatosan jelen voltak itthon, Hatvani Mihály álnéven az Akadémia támogatásával jelentek meg. Hatkötetes Magyarország történelme című munkájával (1860-63) a Magyar Tudományos Akadémia nagy jutalmát nyerte el. E mű hat kiadást ért meg, rövidített változatát igen hosszú ideig középiskolai tankönyvként használták. Horváth Mihály nevét ma is tér őrzi Budapesten.

MTI