Budapest, a sportfőváros: az úszósapkától a vívótőrig
2020. július 20. 14:54 Nagy Imre
Korábban
A legendás vizes helyszín
Víz, víz, víz és még egyszer víz. Egy ember, akit hivatalosan Hajósnak, becézve magyar delfinnek hívnak, történelmi olimpiai aranyakat nyerve úszik a tengerben, majd egy uszodakomplexumot tervez egy folyó közepén lévő szigeten.
Szinte fölösleges is hozzátenni, hogy emberünk a vízöntő jegyében született… És mindez együtt megtestesülve egy mára már legendássá váló, korának mérnöki és sportszakmai csúcsát képviselő vörös téglás épületben, Budapest szívében.
A „Spori” vagy a „Hajós”, ahogy a Nemzeti Sportuszoda néven 1930-ban megnyílt létesítményt a budapestiek becézik, az elmúlt közel 90 évben a világ úszósportjának egyik legendás helyszíne lett.
Tervezője, az első magyar olimpiai bajnok és a legendás szövetségi kapitány úszópápa után ma a Hajós Alfréd és Széchy Tamás Uszoda nevet viselő épületegyüttes szinte felsorolhatatlan szenzációs sporteseménynek, -eredménynek adott azóta otthont a Margitszigeten.
A létesítmény karakterét ma is meghatározó alapépület fedett, 33 m-es versenymedencéje az első ilyen jellegű uszoda volt Magyarországon.
A medencén és a lelátón kívül ugrótornyot is rejtő, merész ívű szerkezet Hajós Alfréd tervei alapján, Gergely Jenő statikai munkája nyomán született meg.
Mindössze hét évvel az átadás után Csonka Ferenc építész és Csonka Pál statikus jóvoltából máris tovább bővült egy nyitott, 50 m-es medencével, egy 10 m-es ugrótoronnyal, lelátókkal, illetve kiszolgálóépületekkel, és olyan, a kort megelőző megoldásokkal, mint például a fedettből a nyitottba vezető kiúszó.
A sportkomplexum mai formáját a 2006-os úszó-Európa-bajnokságra nyerte el, újabb nyitott versenymedencével, lelátóval és toronnyal bővülve, illetve a 2010-es kontinensviadalra még tovább korszerűsödve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap