Bosszúszomjas harcosból ünnepelt sztárrá vált Geronimo, a leghíresebb apacs

Geronimo utolsó napjai

A külvilág által törzsfőnöknek tartott gyógyító sosem adta fel a reményt, hogy népével visszatérhet hazájukba. Theodore Roosevelt elnököt is igyekezett meggyőzni – még Roosevelt felekezetéhez, a holland református egyházhoz is csatlakozott 1903-ban.

Habár 1905-ben részt vett az elnök második beiktatásán (valódi törzsfőnökökkel lovagolt a menetben a Pennsylvania sugárúton a Fehér Ház előtt, az indiánok és az Egyesült Államok közötti béke jelképeként), majd találkozott személyesen is Roosevelttel, az elnök nem volt hajlandó teljesíteni kérését.

Roosevelt a tolmácson keresztül azt közölte Geronimóval, hogy „rossz szíve” van. „Sokakat megöltél népemből, falvakat égettél fel” – mondta. „Nem voltatok jó indiánok.”

Geronimo mindazonáltal Rooseveltnek ajánlotta nem sokkal később megjelent önéletrajzát, abban a reményben, hogy az elnök elolvassa, és megérti az „apacs háborúkat” az őslakosok szemszögéből is.

„Vissza akarok térni régi hazámba, mielőtt meghalok” – mondta egy újságírónak 1908-ban. „Belefáradtam a harcba, pihenni akarok. Vissza akarok menni a hegyekbe. Megkértem a Nagy Fehér Atyát [Roosevelt elnököt] is, de ő nemet mondott.”

Az agg Geronimo utolsó éveiben szerencsejátékkal, lövészversenyekkel és lóversenyekre való fogadással töltötte idejét, emellett gondját viselte igen nagyra nőtt családjának (élete során összesen kilenc nőt vett feleségül, a poligámia ugyanis bevett szokás volt az apacsoknál).

A leírások szerint maga söprögetett és mosogatott a házban, és legkisebb lányát, az 1889-ben született Evát valósággal körülrajongta.

1908-ban mutatkoztak először viselkedésében az öregedés jelei: veszített erejéből, és egyre gyakrabban felejtett el dolgokat, miközben továbbra is a hozzá kapcsolható „szuvenírek” árusításából tartotta fenn magát.

Nem volt ez másként 1909. február 11-én sem, amikor a Fort Sillhez közeli Lawton városában dedikált íjakat és nyilakat adott el, majd este – meglehetősen ittasan – hazaindult lovon.

Az út során leesett lováról, és az egész éjszakát a hidegben töltötte. Amikor másnap rátaláltak, még élt, azonban a tüdőgyulladás már beállt.

Utolsó kívánsága az volt, hogy gyermekei jöjjenek mind Fort Sillbe meglátogatni. Valamilyen oknál fogva – nem tudni, kinek a hibájából – gyermekeit nem távirattal, hanem egyszerű levélben értesítették erről, így esélyük sem volt élve látni édesapjukat. Geronimo február 17-én, 79 évesen hunyt el.

Utolsó szavait állítólag unokaöccséhez intézte: „Sohasem szabadott volna megadnom magam. Addig kellett volna harcolnom, amíg én nem maradok az utolsó ember.” Fort Sillben, az indián hadifoglyok temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Geronimo története egyszerre inspiráló és tragikus. A végsőkig védelmezte népét, és mindent megtett családjáért. Minden erőfeszítése ellenére azonban megfosztották szabadságától, és emberhez méltatlan módon bántak vele.

Ebből a helyzetből is kihozta azonban a legtöbbet: az előítéleteket és a róla szóló propagandát kihasználva sok pénzt keresett, egyúttal örökre beírta magát a történelembe az egyik leghíresebb indián harcosként. Alakja máig a bátorság és az állhatatosság jelképe világszerte.

1. Harcossá válni
2. Az első tragédia
3. Kétfrontos küzdelem
4. Szökés(ek) a rezervátumról
5. Megadás és tortúra
6. Hírnév és kihasználás
7. Geronimo utolsó napjai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek