Bár a leendő anyós akadályozta őket, 12 év után újra rátalált a szerelem az özvegy Erdélyi Jánosra

2021. május 22. 13:41 Sziklay Cs. Mónika

Korábban

A közvélemény csodálata sem fordította jobbra a „nemzet özvegyének” sorsát
Szörnyű tragédia követte a várva várt boldogságot Erdélyi János életében
„Tojásfej” és „Homokóra”: Marilyn Monroe és Arthur Miller valószínűtlen és tragikus kapcsolata

Tevékeny harmóniában

Egybekeltük után a feleség Sárospatakra költözött férjéhez, a főiskola által biztosított tanári lakásba. A korabeli visszaemlékezések szerint Erdélyi „egy rendkívül bájos, házias lányt vett”. Házaséletük rendkívül boldog volt, egyetlen különbséget kezdetben közöttük csak az eltérő családi körülmények közül való érkezés okozta: míg a férj a bevételeit, írói, néha szűkös tanári fizetését mindig pontosan beosztotta, addig a tehetős családból jött újdonsült feleség számára szokatlan volt a takarékosság.

Erdélyi korán megtanulta, hogy ne szórja a pénzt, még pesti évei alatt írta meg keserű sorait, amely jól mutatja a tudománnyal, az irodalommal való foglalatoskodás anyagi árnyoldalát: „Minő boldogtalan, aki ott Pesten él, lárma közt alszik el, csak új lármára kél. Házi kenyér helyett vékony zsemlyével él, azonkívül pedig négy-öt nyelven beszél.”

A fiatal lány szerette a szép ruhákat, a társasági eseményeket, gyakran jártak bálokba. Erdélyi kényszerűségből, de a korban megszokott módon főiskolai tanári állása mellett gazdálkodott – szántóföldet, szőlőt, borházat és gyümölcsöst vett Sárospatak és Megyer határában, valamint jószágokat is tartott. 1859 végén két és fél évig tartó házépítésbe fogott. Feljegyzései szerint a Rákóczi utca 33. szám alatt megvásárolt telek és az építkezés nagy anyagi terhet jelentett, „1050 osztrák értékű forintba” került.

Új házukat 1863-ban vették birtokba. A tanári lakból való elköltözést siettette annak állapota – mind a lakást, mind a kertet gyakran öntötte el az árvíz, például olvadás idején, melynek következtében az egész épület és környezete dohossá vált. Újonnan épített otthonukban kosztos diákokat is fogadtak, és szerfelett élvezték a tágas terek, nagy kert adta örömöket.

Felesége, Ilka Erdélyi távollétében talpraesetten igazgatta háztartásuk és birtokaik feladatait, támogatta férjét, aki rendkívül tevékeny volt: főiskolai katedrája, a hivatali, akadémiai megbízatásai, a református egyházbéli reprezentációs és igazgatási feladatai mellett ekkor írta meg nagy kritikai tanulmányait, illetve nagy ívű filozófiai, bölcsészeti műveit is.

A beérkezett tudós, elismert író számára az Ilkával kötött házasság élete végéig nyugodt, kiegyensúlyozott, érzelmileg biztonságot adó harmóniát hozott. Nyolc gyermekük született. Aranka, Ákos, Zoltán, Katinka, Ilonka, Pál, Mariska és végül Erdélyi János halála után hat hónappal született meg Margitka. Közülük csak ketten érték meg a felnőttkort: Erdélyi Zoltán (később Komárom vármegye árvaszéki elnöke) és Erdélyi Pál (irodalomtörténész, egyetemi magántanár, aki 1900-tól a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatója lett).

Egymás iránti ragaszkodásuk mélységét mutatja, hogy az író 1868-ban bekövetkezett halálakor felesége csupán 33 éves fiatalasszony volt, de gyászruháját soha többé nem vetette le. Élete egyetlen boldogsága Erdélyi halálával megszűnt létezni, hiszen amint a férfi írta 1852 decemberében róla: „a katholikus falusi asszonyok, kik boldog asszonyképeket szoktak vásárolni szobáik falára, a Kegyed arczát vagy arczképét fogják majd keresni, ha igazán boldog asszonyt akarnak.”

előző oldal 5 / 5