Az utolsó szó jogán négy órán át beszélt elítélése előtt a később felakasztott Szálasi

2018. március 1. 12:01 Csernus Szilveszter

Bizonyára kevesen gondolkoztunk el azon, hogy országunk történelmében hány miniszterelnököt ítéltek halálra és végeztek ki regnálásukat követően. Az első és utolsó ilyen esemény, Batthyány Lajos és Nagy Imre kálváriája közismert, de Szálasi Ferencé több okból is legkiemelkedőbbnek mondható. Amellett, hogy az ő büntetőjogi felelősségéhez fér a legkevesebb kétség, ő volt az egyetlen magyar államfő is, aki erre a sorsra jutott. Emellett a hetvenkét éve kivégzett diktátor pere kapta a legnagyobb nyilvánosságot is a háború következményeitől sínylődő lakosság részéről. De pontosan milyen bűnökért kellett felelnie Szálasinak? Mit tartalmazott a rendkívül hosszú, négy órásra nyúlt utolsó szó jogán elmondott beszéde? Egyáltalán, hogyan működtek a népbíróságok?

Korábban

Az Oktogon lámpavasain

Magyarország történelme során eddig hat miniszterelnökének életét oltotta ki kivégzőosztag. A sort Batthyány Lajos gróf nyitotta 1849-ben, de ami még szokatlanabbá teszi a dolgot, hogy első (országgyűlésnek felelős) miniszterelnökünket követő ötöt a szovjet megszállás időszakának egyik jelképe, a népbíróság ítélte halálra.

Szálasi Ferenc helyzete azonban kivételes. Egyrészről ő volt talán az egyetlen, akinek nemcsak bűnösségét állapította volna meg bármely más (demokratikus) rendszer, de a legsúlyosabb büntetés kiszabását sem kerülhette volna el. Másrészről Szálasi nemcsak egyedüli volt (Károlyi Mihályt leszámítva) a magyar polgári állam történetében, aki állam- és kormányfő is volt egyszerre, de mint említettük, az egyetlen magyar államfő is, akit kivégeztek.

A Horthy-korszak végének három miniszterelnöke, Imrédy Béla, Bárdossy László és Sztójay Döme kivégzésére – ahogy Szálasiéra is – 1946-ban került sor, míg a kivégzett kormányfők sorát Nagy Imre zárta 1958-ban, aki fölött a forradalom utáni megtorlás által újjáélesztett népbíróságok törtek pálcát.

Az első népbíróságok Bulgáriában kezdték meg működésüket 1944. október 6-tól. Hazánk az 1945. január 20-i moszkvai fegyverszüneti egyezményben kötelezte magát a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatására, a fölöttük való ítélkezésre és adott esetben kiadatásukra. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök nem késlekedett: január 25-én megszületett az Ideiglenes Nemzeti Kormány 81/1945. sz. rendelete a népbíráskodásról.

A jogszabály húsznál is több tényállást sorol fel, amely háborús bűnnek, népellenes bűntettnek, vagy népellenes vétségnek minősült. Ezen, vagy hasonló cselekmények büntetésére visszaható hatály alkalmazása nem okozott gondot, ugyanis különleges (és nemzetközi jog által is szabályozott) jellegüknél fogva napjainkban is büntethetőek abban az esetben is, ha az akkori törvények szerint az nem számított bűncselekménynek.

A kormányrendelet az említett bűntettek és vétségek elbírálására létrehozta a népbíróságokat, a vád képviseletére pedig a népügyészségeket. Minden népbírósági tanácsba a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front öt pártja delegált 1-1 tagot, azaz egy kommunista, egy szociáldemokrata, egy független kisgazdapárti, egy polgári demokrata párti és egy parasztpárti jelöltből, bíróból állt, kiket egy szakember, a tanácsvezető bíró segített.

A háborús főbűnösök védelmét csak kirendelt védő láthatta el, mert az önkéntes megbízást az ügyvédi kamara a tagsági becsülettel összeegyeztethetetlennek találta. Az Igazságügyminisztérium ráadásul szankciókat helyezett kilátásba azzal a védővel szemben is, aki perújrafelvételi indítvánnyal akadályozta az esetleges halálbüntetés végrehajtását.

A háborús bűnösök felelősségre vonása elképesztő gyorsasággal vette kezdetét: még Budapest ostroma javában tartott, amikor az első népbírósági ítélkezésre sor került. 1945. február 3-án ítéltek halálra Pesten egy keleti fronti munkaszolgálatos egység három keretlegényét egynapos tárgyalás során. A kegyelmi kérvények gyors elbírálását követően kettejükön az ítéletet már másnap végrehajtották: az Oktogon lámpavasaira húzták fel őket, a fronttól alig néhány kilométerre.

Esetükben nem is a bűnösség megállapítását érte kritika (az alájuk rendelt „muszosokat” ugyanis a halálba hajszolták), hanem magát az eljárást, ugyanis a népbíróságokról szóló kormányrendelet csak február 5-én lépett hatályba. A jaltai konferencia is csak február 9-én mondta ki, hogy a háborús bűnösök felett politikai fórum ítélkezzen, amilyen a pártdelegáltakból álló magyar népbíróság is volt. A majd’ harmincezer marasztaló ítéletet hozó népbíróságok ötéves története így kezdetét vette.

következő oldal 1 / 5