„Az utolsó előtti aranyágacska” – így élt a tragikus sorsú IV. Kun László
2018. július 10. 08:33 Németh Máté
Korábban
Szerető kunok – kun szeretők gyűrűjében
Noha annak valószínűsége, hogy a király hívta be a tatárokat, igen csekély volt, tény, hogy a László körül szerveződő, nomádokból álló kísérete az országban maradt tatárokkal is gyarapodott. A magyar uralkodó ugyanis az 1280-as évek közepétől egyre gyakrabban időzött a nomád kunok társaságában, akik a hód-tavi csata után kénytelenek voltak behódolni neki. Viseletük és szokásaik átvétele mellett szívesen múlatta az időt kun ágyasai körében, akik közül ismert Édua, Mandula és Köpcsecs nevű szeretője.
Nem elhanyagolható tény, hogy Lászlónak Anjou Izabella néven törvényes felesége volt, fiúgyermekük azonban nem születt, így a dinasztia fennmaradásáért aggódók rosszallva nézték a király kicsapongásait. A király nemcsak hogy tartózkodott feleségétől - egy ízben a bárók nemes egyszerűséggel összezárták hitvesével a trónörökös biztosítása érdekében, mindhiába -, de meg is alázta Izabellát, amikor bezáratta őt a Nyulak szigeti apácakolostorba, a királynéi javakat pedig Éduának adta.
Az ésszerű, megfontolt döntések híján lévő uralkodó a továbbiakban olyan kijelentésre ragadtatta magát, hogy kiirtja az egész papságot „mind egész Rómáig”, de helyzetén a bárók ismételt megtörése érdekében folytatott lépéseinek kudarca is rontott. Elérkezett az a pillanat, amikor az uralkodóra királyságának fő ellenlábasaként tekintettek. Lodomér esztergomi érsek kiközösítette az egyházból, Rómában már a keresztes hadjárat meghirdetésén gondolkodtak, László pedig rövid ideig ismét bárói „felügyelet” alá került.
A király természetesen fogadkozott, megalázkodott, Lodomér érsek szavaival élve „csalárd szemeiből, mit csak nehezen tud észrevenni a keresztényi egyenesség, csodás mesterséggel bőséges könnyeket ontott,…”, ígérgetett, hogy kíséretét elbocsátja, a pogány szokásokat elveti és visszatér „a katolikus viselkedés becsületes formájára”. László azonban rövid időn belül megszegte fogadalmait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap