2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat

2018. február 16. 13:51 Csernus Szilveszter

Szlovák vár – magyar falu

A kompromisszum tehát azt jelentette, hogy Somoskő és Somoskőújfalu esetében az etnikai és a gazdasági érveket a magyar, míg a közlekedési és a katonai szempontokat továbbra is a csehszlovák fél javára érvényesítették. Ebből következően a környékbeli magaslatok - így a híres somoskői vár - maradtak a csehszlovák államnál.

Bár a várat a Rákóczi-szabadságharc utáni várrombolások során felgyújtották, viszonylag ép maradt. Annak ellenére, hogy alig 50 méter választja el a legközelebbi háztól, 1924 óta szögesdrót várta az arra sétálókat – csak egy 20 kilométeres kerülővel lehetett a faluból a legközelebbi határátkelőn át a várba felsétálni. Az első bécsi döntés után a vár ismét Somoskő része lett, de 1947-ben, a „második Trianon” után megint a határon túlra került. Ekkorra szűnt meg végleg a Krepuska-bánya államközi jellege is.

Somoskő és Somoskőújfalu 1977-ben Salgótarjánhoz került. 1999-ben jelképes napon, a visszatérés 75. évfordulóján nyitotta meg a februári hidegben a szlovák és a magyar fél a somoskői várnál a határátkelőt, miközben a Somoskői Váralja Egyesület elsőként emlékezett meg az addig elfeledett eseményről. Így közel hét évtized után a közeli utcák lakói bár útlevéllel a kezükben, de már kerülő nélkül látogathatták a magaslatot.

Salgótarján és a 2006-tól ismét önálló Somoskőújfalu már több mint egy évtizede ünnepli február 15-ét. Az európai integrációs folyamat pedig megoldani látszik a somoskői vár problémáját is. Mióta Magyarország és Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, majd a Schengeni Egyezményhez, a határt ma már csak egy tábla jelzi.

A faluban ma népszerű túraútvonal vezet - immár megálló nélkül - a várhoz és parkosított dombjához, ahol magyarul köszönnek az utazóra a jegyszedőpult mögül. A közeli Sátorosbánya (szlovákul: Šiatorská Bukovinka) - ahova a vár ma jogilag tartozik - pedig uniós forrásokból igyekszik a turizmus számára vonzóbbá tenni a 13. századi erődítményt. Somoskújfalun 1924. február 15-re emlékezve emelték a „Hazatérés Emlékművét”, míg Krepuska Gézának ugyanott általános iskola viseli a nevét, Somoskőn pedig emlékművel tisztelegnek a fül-orr-gégész tudós előtt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár