2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az indiánok fogadhatták maguk közé Amerika „eltűnt” első angol telepeseit

2020. augusztus 25. 17:59 Múlt-kor

Eltűnt telepesek, eltűnt indiánok

„Egy egész nemzetet foszt meg a történelmétől az a feltevés, hogy a „Croatoan” egy fába vésett rejtély” – mondta. „Ők egy nép voltak, igen fontos szereppel.”

A könyvben a kolónia sorsán túl a kutatók az egykor létezett törzs történelmének más aspektusait is bemutatják. „Arra is van bizonyítékunk, hogy később egy szökött rabszolgát is rejtegettek – számos mellékszála van a történetnek, amelyeknek nincs köze a kolóniához” – mondta Dawson.

„A könyv legnagyobb tanulsága nem is az, amit a telepesekről találtunk, hanem az, hogy ezek az indiánok már nincsenek itt. Kizárólag szeretetről, könyörületről és kedvességről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy befogadták ezeket az embereket, etették őket, és asszimilálódtak velük – és ma senki sem tudja még azt sem, hogy kik voltak.”

Dawson és a Bristoli Egyetem régésze, Mark Horton együttműködése 2009 óta tart. A Hatterason végzett ásatások eleinte többféleképpen értelmezhető leletekkel szolgáltak – rézgyűrűk, illetve európai fegyverek maradványai kerültek elő, amelyek ugyanakkora eséllyel kerülhettek cserekereskedelem által az indiánokhoz, mint az esetleg arra járó telepesekkel.

Ezt követően azonban olyan tárgyak – például fülbevalók és más ékszerek – is előkerültek, amelyek a korabeli angol nők jelenlétére utaltak. Ezeket csak az 1587-ben érkezett telepesek hozhatták magukkal, mivel a többi expedíció katonai jellegű volt, és kizárólag férfiakból állt.

Az „eltűnt” kolónia története azonban ezzel még nincs teljességgel feltárva – Dawson és Horton szerint a legvalószínűbb eset az, hogy a telepeseknek csupán egy része maradt Hatteras szigetén a croatan törzzsel.

„Amikor egy kolóniát elhagynak, nagy politikai törések keletkeznek, az emberek összevesznek és távoznak” – mondta Horton. „Valószínű, hogy egy csoport felfelé indult a Chesapeake-öböl mentén, az Albemarle folyón.”

„De igen biztos vagyok benne, hogy legalább egy részük, vélhetően a nagyobb részük, kijött Hatteras szigetére.” A régész magyarázata szerint a szigetről tisztán látható minden, a térségbe érkező hajó, így a segítségre itt lett volna érdemes várniuk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Manteo ábrázolása egy angol metszeten (kép forrása: Wikimedia Commons)Theodor De Bry: Az angolok megérkezése Virginiába (1590). A metszet alapjául egy John White által készített rajz szolgált. (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár