2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első, és eddig az egyetlen amerikai elnök, aki lemondott tisztségéről: Richard Nixon

2022. január 9. 12:52 MTI

A bukás után

Nixon az amerikai történelemben addig példátlan lépésre kényszerült: 1974. augusztus 8-án lemondott tisztségéről, hogy elejét vegye a küszöbön álló impeachmentnek, az alkotmányos vádemelésnek.

Botrányos körülmények között kellett távoznia, és csak azért nem emeltek vádat ellene, mert lemondása fejében utóda, Gerald Ford kegyelmet adott neki.

Sosem ismerte el, hogy rosszat cselekedett volna, a történteket hibás politikai döntésként fogta fel. Az első éveket Kaliforniában remeteszerű visszavonultságban töltötte, később New York környékére költözött.

Számos könyvet írt, beutazta a világot, találkozott a világ vezető politikusaival, elnöki könyvtára Yorba Lindában hű emberei állandó műhelyévé vált.

Szép lassan előkerült a feledésből, és külpolitikai szakértőként tiszteletet vívott ki magának. Magánbeszélgetéseken elnököknek adott tanácsokat külpolitikai kérdésekben.

1994. április 22-én, 81 éves korában hunyt el egy New York-i kórházban, négy nappal azután, hogy otthonában súlyos agyvérzést szenvedett.

Méltatói elsősorban a külpolitikai érdemeit hangoztatták, de kiemelték, hogy megszállott konzervatív létére ő volt az egyetlen, aki békeidőben befagyasztotta az árakat és a béreket, aki előállt az addigi legnagyobb szabású jóléti programmal (bár nem tudta elfogadtatni a törvényhozással).

A „fehér választói hullám hátán” bejutva a Fehér Házba minden elődjénél többet tett a faji elkülönítés megszüntetéséért a déli államok iskoláiban.

Alakját, elnöki tevékenységét halála előtt és után több film is megörökítette Alan J. Pakula, Jorn Winther, Oliver Stone, Daniel Petrie és Ron Howard rendezésében.

Yorba Lindában helyezték örök nyugalomra 1994. április 27-én a róla elnevezett könyvtár kertjében, aznapra országos gyászt rendeltek el.

Temetésén egykori külügyminisztere, Henry Kissinger, a szenátus republikánus párti csoportjának a vezetője, Bob Dole, valamint Pete Wilson kaliforniai kormányzó búcsúztatta. A búcsúbeszédet Bill Clinton elnök tartotta, a gyászbeszédet pedig Billy Graham tiszteletes mondta el az elhunyt fölött.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Látogatás a kínai nagy falon 1972-benA lemondás után nehéz évek következtek
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár