Audrey Hepburn öt különös szokása
2018. május 4. 13:55 Jeki Gabriella
Korábban
A jelszó: beszélj könnyedén
Audrey Hepburn gyorsan és könnyedén tanult. Szerette a nyelveket, és miután életét több országban töltötte (belga születési hely, angol lányiskola, holland gyerekkor, amerikai karrier, svájci évek) ezért hat nyelven beszélt. Perfektül elsajátította mind az angol, a holland, a flamand, a spanyol, a francia és az olasz nyelveket is. Mindezt segítették nem csak iskolái és karrierje, hanem az UNICEF jószolgálati nagyköveteként végzett munkája is.
ENSZ Gyermekalapja 1988-ban adta neki a megtiszteltető címet, és a színésznő nem csupán az arcát adta az ügyhöz: elkötelezetten járta a világot és lehetőségeihez mérten segítette a rászoruló gyerekeket. Olyan országokra irányította rá a figyelmet, mint Etiópia, Szudán, Szomália, Vietnam vagy Banglades. „Tanúsíthatom, hogy az UNICEF mit jelent a gyerekeknek, mert én is azok között voltam, akik ételt és orvosságot kaptak a II. világháború után” – mondta. Elkötelezett munkájáért 1992-ben megkapta Amerika legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet.
Egy jószolgálati nagykövetként végzett munka után, az afrikai útjáról hazatérve tudta meg, hogy rákos. Az orvosok alig három hónapot jósoltak neki. A színésznő ekkor csak annyit kért, hogy ezt az időt az otthonában, Svájcban szeretné tölteni. 1993. január 20-án halt meg a Boden-i tó mellett. Végakaratának megfelelően két fia, Sean és Luca megalapította az Audrey Hepburn Gyermek alapítványt így vagyonának nagy részét a világ éhező gyermekeinek javára fordítják.
„A karrierem teljes rejtély számomra” – nyilatkozta egyszer. – „Az első nap óta csak csodálkozom. Sosem hittem volna, hogy valaha színésznő leszek. Soha nem gondoltam volna, hogy filmekben fogok szerepelni. Sohasem gondoltam volna, hogy mindez meg fog velem történni.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap