Audrey Hepburn öt különös szokása
2018. május 4. 13:55 Jeki Gabriella
Korábban
Hitt a szépítő alvás erejében
Audrey Hepburn egyetlen napját sem élte meg szieszta nélkül. Többször hangoztatta, hogy a délutáni pihenés nélkül egy nap sem lehet teljes. Ezért is tartott minden délután egy kis szünetet, amivel igyekezett ellensúlyozni a filmes forgatásainak hosszú óráit. Ám nem csak pihenéssel ajándékozta meg magát: minden egyes délután kiélvezte egy kocka csokoládé ízvilágát. Persze csak azért, hogy „elűzze a rosszkedvet”.
Alakját a csokoládé imádata ellenére könnyedén megőrizte egész életében. Ennek gyökereit a gyerekkorában találhatjuk. Az angliai lányiskola után szülei elváltak, édesapja teljesen lemondott a családjáról. Édesanyjával és testvéreivel ezután költöztek Hollandiába, miközben kitört a második világháború. A színésznő életét ekkor a sorozatos éhezés, félelem és bizonytalanság töltötte be. Úgy tudni, a színésznő többek között ennek is köszönhette karcsú alakját.
Nagy hatással volt rá Anne Frank naplója, amit 1946-ban kapott az egyik barátjától. Úgy érezte, saját gyerekkora elevenedik meg az írónő tollából. Audrey bátyja koncentrációs táborba került, több rokonát pedig kivégezték. A halál ezen kívül is mindennapi élményt jelentett számára kiskamaszként. Talán ezért is lebegett ott mindig a szeme előtt Anne Frank története, amely felidézte emlékeiben az egész életére kiható megpróbáltatásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap