Ártatlan civilek lemészárlásától az ágyúzó Jeanne d'Arcig: hét tény a százéves háborúról

Totális háború?

Gyakran hallani, hogy a „totális háború” a modern, iparosodott kor terméke. Nehéz azonban olyan szegmensét találni akár a francia, akár az angol társadalomnak, amelyre ne hatott volna ki a százéves háború. A parasztság mindkét országban központi szerepet játszott a harcokban – ennek eredményeképpen súlyos veszteségek is érték. Tagjait sokszor közvetlenül célba is vették: mivel a főként általuk fizetett adók tartották működésben a haderőt, a civilek bántatlansága egyáltalán nem volt biztos a százéves háborúban – az adófizetők támadásával az angolok a francia korona erőforrásait is támadták.

Emellett ahogy egyre jobban elhúzódott a háború, annál inkább öltött „nemzeti” jelleget – már amennyire ilyenről beszélhetünk a középkorban –, ezáltal egyre kevésbé volt ok a civil lakosság kímélésére. Ez angol részről teljesen tisztán kivehető például Sir John Wingfield 1355-ös leveléből, aki Eduárd walesi herceg, avagy „a fekete herceg” (1330-1376) kíséretében szolgált. Wingfield a következőképpen ír:

„Bizonyosnak tűnik, hogy amióta megkezdődött a háború a francia király ellen, soha nem történt még akkora pusztítás egy vidéken, mint ezen a portyán. Mert a vidék és a városok, amelyek el lettek pusztítva (…) több bevételt termeltek Franciaország királyának háborúja megsegítésére, mint fele királysága (…) amit be is tudtam bizonyítani autentikus dokumentumokból, amelyeket különféle városokban az adószedők házaiban találtam.”

Wingfield volt „a herceg ügyeinek intézője”, aki a gazdasági ügyeket tartotta kézben, és a fenti sorokat az úgynevezett „grande chevauchée” („nagy kavalkád”) után írta. Ez egy óriási büntetőhadjárat volt, amelynek során Dél-Franciaországban 500 különféle települést pusztított el egy 6000 fős angol sereg, beleértve falvakat, városokat és várakat, és amely mintegy 18 000 négyzetkilométerre terjedt ki. A „fekete hercegnek” nem volt elég véghezvinni a pusztítást – számokban is tudni akarta, mekkora kárt okozott az ellenségnek, ezért magával vitte Wingfieldet és más hivatalnokokat is az útra. Az ilyesfajta hadjáratok pszichológiai hatását – a bizonytalanságot és félelmet, amelyet gerjesztettek – nehezebb mérni, azonban tény, hogy a háború előrehaladtával a harang kondulása Franciaországban ugyanannyira jelenthette az ellenség közeledtét, mint az imára hívást.

1. Valóban száz évig tartott?
2. A „V” volt már ekkor is a győzelem jele?
3. Totális háború?
4. Rítusok Azincourt-nál
5. Számok Azincourt-nál és Shakespeare-nél
6. Mondatok Azincourt-nál és Shakespeare-nél
7. Lőfegyverek és lőpor

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

zsidóság

• Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
• Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
• Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
• Ágyúkkal támogatta Ganz Ábrahám a magyar szabadságharcot
• Munkaszolgálatosok a keleti fronton
• Eredménytelenül szervezett titkos béketárgyalásokat David Ben-Gurion
• Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler 
• Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
• Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz