Amikor egy sértődés miatt rabolták el az angol királyt

2015. július 10. 19:26

Képzeljük el, hogy miközben David Cameron angol miniszterelnök hazafelé tart egy külföldi útjáról, Werner Faymann osztrák kancellár a bécsi reptéren elfogatja, börtönbe vetteti, később pedig átadja Angela Merkel német kancellárnak. Mialatt az angol miniszterelnök – akivel szemben az egyik legfőbb vád, hogy egy fontos tárgyaláson vérig sértette az osztrák kormányfőt – arra vár, hogy ügye bírósági szakaszba lépjen, a német és az osztrák politikai vezető horribilis váltságdíjat tűz ki a fejére, amelybe Anglia majdnem beleroppan. Hogy kiköhögje valahogy az összeget, a kormányfő még a börtönből is adókat vet ki a népére, és végül sikerült kicsengetni a szabadulásáért járó pénzt, ennek fejében azonban a jövőben Németország protektorátust gyakorol Anglia felett. Bár manapság az államközi kapcsolatokban már elképzelhetetlen egy hasonlóan megalázó forgatókönyv, valamivel több mint 800 évvel ezelőtt országok vezetőinek foglyul ejtése még belefért a diplomáciai csatározásokba. I. Richárd angol király 1192 karácsonyán ennek itta meg a levét.

Korábban

Álruha és hajótörés

Miután Szaladin egyiptomi szultán 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet, válaszul VIII. Gergely pápa meghirdetette a Szentföld felszabadításáért induló harmadik keresztes hadjáratot. Nem volt kérdés, hogy Richárdnak – aki apja és két bátyja korai halála miatt 1189-ben foglalta el Anglia trónját – ott a helye, ugyanis – mint azt több történetíró is megjegyzi – imádott harcolni. Sohasem a hírnév, vagy a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemként, hanem az öröm egyik forrásaként tekintett a háborúra. A szálfa termetű király bátorságát még ellenségei – így többek között Szaladin is – elismerték. Ráadásul nemcsak a bajvíváshoz értett, hanem háborús stratégaként is megállta a helyét.

Richárd 1190 tavaszán indult el Londonból, egykori ellensége, a mindenki által csak Fülöp Ágostként emlegetett II. Fülöp francia király társaságában. Mivel útjuk során beavatkoztak Szicília és Ciprus szigetének belügyeibe, a keresztes sereg csak 1191 tavaszán szállt partra a szentföldi Akkon városánál. Richárd azonban sorra veszítette el Szaladinnal szembeni szövetségeseit: Barbarossa Frigyes német császár 1190-ben a Szalef folyóba fulladt, fia, Frigyes Akkon falai alatt halt meg. A partra szállás után Richárd is megbetegedett, ám a legenda szerint ekkor az egyiptomi szultán gyümölcsöket küldött számára, hogy felépülését követően megvívhassák háborújukat. Az udvarias Szaladin nem sokkal később valószínűleg megbánta tettét, mivel a keresztesek 1191 során elfoglalták Akkont (ekkor kapta Richárd az Oroszlánszívű nevet) és Jaffát, győzelmet arattak Arszufnál és ostrom alá vették Jeruzsálemet.
A hadjárat 1192-re azonban kifulladt. Richárd visszavonult Jeruzsálem alól, békét kötött Szaladinnal, majd hazaindult. A hazaút azonban még a korban megszokottnál is hosszabbra és kalandosabbra sikeredett.

Richárd 1192 októberében kelt útra Akkonból. A legjobb döntés valószínűleg az lett volna, ha egészen az angol partokig hajón teszi meg az utat, mivel egy szárazföldi út – számos ellensége miatt – rendkívüli veszélyeket rejtett magában. A tengeri betegségben szenvedő, ráadásul korántsem korának legjobb tengerészei közé tartozó Richárd azonban nem volt hajlandó Angliáig hajóval utazni, ezért – egy rövid hajókázás után – a szárazföldön történő hazatérés mellett döntött.

A legenda szerint Richárd hajója a rossz időjárás miatt először Korfun kötött ki. A fogadtatás finoman szólva sem volt a legbarátságosabb: a szigeten tartózkodó kalózok egyből rátámadtak a királyi csapatra, de hamarosan rájöttek, hogy előbb érdemes meghallgatni az Oroszlánszívű ajánlatát. Az uralkodó egy igen szép összeget ajánlott fel a kalózkapitánynak, ha társaival együtt elviszi őket a Bizánc fennhatósága alatt álló Raguza (ma Dubrovnik) városába. A kalózvezér természetesen nem utasította vissza az ajánlatot.
Richárd húsz kísérőjével együtt szakállt növesztve, szegényes álruhában, zarándoknak (más források szerint templomos lovagnak) öltözve tette meg a nem teljesen zökkenőmentes, ám végül sikeres utat a dalmát partokig. A szerencsés kalandot a raguzai székesegyháznak tett bőkezű adománnyal hálálta meg Istennek, ez azonban felkeltette a helyi papok gyanúját, szegény zarándokok ugyanis meglehetősen ritkán ajándékozták meg jelentősebb összegekkel az egyházat.

Richárd kíséretével villámgyorsan továbbállt, az isztriai partoknál azonban hajótörést szenvedett. Itt álruhát váltott, és a híres keresztes, Béthune-i Balduin kíséretéhez tartozó kereskedőnek adta ki magát. Szerepét feledve futárt menesztett a helyi kiskirályhoz, Göritz grófjához, hogy biztonságos áthaladást kérjen tőle Balduin számára. A gyanút fogott gróf egy normann lovagot, Argentani Rogert bízta meg azzal, hogy fogja el a királyt, mivel azt állította, hogy látásból ismeri. A normann lovagon azonban felülkerekedett ura iránti lojalitása, és ahelyett, hogy elfogta volna, segített neki megszökni. Mire a szökést észrevették, a menekülők már messze jártak.

következő oldal 1 / 3