Akasztott disznók és száműzött egerek - állatperek a középkorban

2015. szeptember 24. 08:14

Korábban

Felmentett kismalacok és a nagy macskaper

Ha egy állatot bíróság elé állítottak, nem jelentette azt, hogy automatikusan készülhetett is a halálra. Egy halálra ítélt szamár és disznó esetében az ítéletet például végül testi fenyítésre változtatták. 1457-ben egy ötéves kisfiú megölésével vádolt malacot a hátsó lábainál fogva akasztottak fel egy fára. Bár a vádiratban az anyakoca hat, vérben úszva megtalált kismalaca is bűntársként szerepelt, végül a bíróság fiatalságukra és az anyjuk rájuk gyakorolt negatív hatására való tekintettel nem ítélte el őket, és a tulajdonos őrizete alatt maradhattak.

Az egyházi bíróságok emellett állatok egész csoportjait ítélték el az emberi tulajdon megrongálása miatt. Gabonát rágcsáló egerek mellett akár szőlőskertben garázdálkodó rovarokat is egyházi ítélőszék elé állíthattak. Gyakran előfordult, hogy az ítélet az állatok szóban forgó területről történő száműzése volt, mint például egy 1519-es ügy esetében, amikor a bíróság Stelvio község elhagyására ítélte a jogsértő egereket. Emellett azonban azt is elrendelték, hogy az állatok számára biztosítsák a szabad és biztonságos elvonulás lehetőségét, vagyis hogy az egereket ne érje kutyák vagy macskák felől érkező inzultus. A vemhes és csecsemőkorú egerek különösen kiváltságos helyzetben voltak, nekik ugyanis két hetet adott a bíróság a település elhagyására.

Az állatokat védő ügyvédek olykor szokatlan érveléssel próbálták meggyőzni a bírákat. A 16. században aktív francia jogász, Bartholomäus Cassaneus például arra hivatkozva akadályozta meg egy árpatáblát felprédáló patkánycsapat elleni bírósági eljárás lefolytatását, hogy védencei azért nem jelenhetnek meg a bírák előtt, mert félnek a falu macskáitól. Más jogászok azzal érveltek, hogy Isten teremtményeiről van szó, akiknek szerepük van a világban, vagy egyszerűen a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges ételek magukhoz vételének jogára hívták fel a bíróság figyelmét.

A történelem egyik legkülönlegesebb állatpere 1730-ban játszódott le egy párizsi nyomda udvarán. Az egész történet abból indult ki, hogy egy Nicolas Contat névre hallgató fiatal munkás arra panaszkodott, hogy a nyomdában szinte elviselhetetlen körülmények uralkodnak. Előadta, hogy a borzalmas ellátás és a hosszú munkaórák mellett ő és társai még a környék több tucat kóbor macskájának életvitelét is kénytelenek elviselni. Az állatok állandó éjszakai nyávogása és bömbölése miatt gyakorlatilag aludni sem tudnak, eközben pedig a mester feleségének házi kedvence (szintén egy macska) jobb ellátásban részesül náluk – hangzott az érvelés.

Az inasok elhatározták, hogy bosszút állnak. Mivel egyikük remekül tudta a macskanyávogást utánozni, a mester hálószobájának közelébe osont, és egészen addig nyávogott éjszakánként, míg a mester és a felesége végül utasította az inasokat, hogy szabaduljanak meg a macskáktól. A fiúk ezután seprűnyelekkel és egyéb eszközökkel indultak el igazságot szolgáltatni. Az első áldozat a mester feleségének macskája volt. Egy vasrúddal roppantották össze a gerincét. A holttestet egy csatornában rejtették el, közben a többi inas pedig a háztetőkön üldözte tovább a macskákat. Akit elértek, rögtön agyonütöttek, a menekülőket pedig stratégiai pontokra elhelyezett zsákok segítségével fogták el.

Amikor az udvaron már több zsáknyi félholt macska hevert, és az egész műhely köréjük gyűlt, az inasok egy kinevezett őrökkel, gyóntatóval és hóhérral hitelesebbé tett áltárgyalást tartottak. Miután a macskákat bűnösnek találták, és feladták nekik az utolsó kenetet, egy rögtönözve összetákolt akasztófára lógatták fel az állatokat. A háziasszony hamarosan nevetve a helyszínre érkezett, hamarosan azonban egy hatalmas sikoly kíséretében adta az inasok tudtára egy fellógatott macska látványa által kiváltott megrökönyödését. Rögtön arra gondolt, hogy a szerencsétlen állat akár házi kedvence is lehet. A fiatalok megnyugtatták, hogy erről szó sincs. Ekkor érkezett meg a mester, aki azonnal dühbe gurult a munkabeszüntetés miatt, a felesége azonban megvédte a fiúkat, mondván, egy nagyon komoly munkát kellett elvégezniük. A lenyugodott férfi feleségével együtt végül elhagyta a helyszínt, az inasok pedig örömükben nevetve vették tudomásul, hogy átverték uraikat.

A történet arra is rávilágít, hogy az egyik oka annak, hogy ennyi állatpert rendeztek az évszázadok során, az volt, hogy az állatokat könnyű volt megbüntetni. Míg a közép- és kora újkorban komoly nehézséget okozott a törvénysértő emberek elfogása, az állatokat könnyedén bíróság elé állíthatták. Az állatok pedig egyszerűen bűnbakként is felhasználhatták, ha a mások által elkövetett tettekért őket citálták az igazságszolgáltatás elé.

előző oldal 2 / 2