Ábrándokat kergetve tűnt el a brazil dzsungelben az El Doradót kereső expedíció 1925-ben
2022. április 29. 08:55 Múlt-kor
Korábban
Őslakos veszedelem?
Azóta is alapvetően két elképzelés él Fawcették sorsáról. Az egyik szerint a helyi indiánok megtámadták és megölték őket, az egyes verziók között legfeljebb az a különbség, hogy melyik indián törzseket gyanúsítják a gyilkossággal. A később arra járó keresőcsapatok az expedícióhoz tartozó tárgyakat, így egy névtáblát és egy iránytűt is találtak.
A kalapalók Comatzi nevű főnöke húsz évvel később azt állította, hogy megölték a három idegent, ám más beszámolók cáfolták, hogy közük lett volna a halálukhoz. Egy, a törzsben sokáig élő elbeszélés szerint a három felfedező keletről érkezett, ám nem bántották őket.
Nambikvara indiánok Mato Grosso államban, 1914.
Ugyanakkor ellenséges indiánok felé mentek tovább, és öt nap elteltével már nem látták a tábortüzüket. Ez esetben vélhetően az ottani törzs végzett velük. Egy helyi farmer állítása szerint a Fawcett által vitt kutyák egyike lesoványodva tért vissza, ám bármilyen üzenet vagy levél nélkül.
Nem csupán az indián támadás lehet azonban a magyarázat. John Hemming, az Amazonas medencéjének szakértője szerint a csapat egyszerűen felkészületlen volt. Az a döntés, miszerint mindössze három ember vágott neki az őserdőnek, azért lehetett végzetes, mert a Dél-Amerikát bejáró szakember szerint legalább nyolc emberre van szükség a túléléshez elengedhetetlen felszerelések és élelem cipeléséhez.
Fawcett bevallottan úgy vélte, hogy majd a helyi törzsektől csere révén szerez élelmet. Márpedig a kis létszám és felszerelés miatt cserének való árut nemigen vittek magukkal Fawcették. Ráadásul két kísérője teljesen zöldfülű volt a dzsungelt illetően, sőt Raleighről leírta a leveleiben, hogy a lába is igen rosszul festett. Könnyen lehet, hogy Fawcették egyszerűen éhen haltak az őserdőben.
A kalapalók által elkövetett gyilkosságnak egyébként az is ellentmond, hogy 1926-ban egy német antropológus, Max Schmidt a helyszínen járt, és semmilyen nyomát nem tapasztalta a gyilkosságnak.
Ráadásul Fawcett Z városa iránti elkötelezettségében bizalmatlanná és titkolózóvá vált, így többek között a tervezett útját sem osztotta meg senkivel, ezzel a későbbi keresőexpedíciók dolgát is megnehezítette. Mindez egyenes utat jelentett a tragédiához és az expedíció eltűnéséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap