A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről

2018. augusztus 23. 17:02 Múlt-kor

Korábban

Az ókori görög papiruszok és kőtáblák tele vannak bájitalokkal és varázslatokkal

A görög varázslással először Homérosz műveiben találkozunk: az Odüsszeiában a főhős Odüsszeusz találkozik a boszorkányszerű Kirké istennővel, aki varázserővel bíró bottal, azaz rabdosszal rendelkezik, és olyan varázsitalt kever, amely disznókká változtatja Odüsszeusz legénységét. Az Íliászban Heléna egy fiktív, feledést és boldogságot hozó italt, nepenthét önt férje, Menelaosz és katonái borába. Később Akhilleusz elesett unokaöccse, Patroklosz szelleme is feltűnik, továbbá azt is leírja Homérosz, hogyan szerzi meg Héra istennő Aphrodité szerelmi amulettjét, hogy magához csábítsa hűtlen férjét, Zeuszt. Az Odüsszeia utolsó könyvében Akhilleusz és Agamemnón szellemeivel Hádészban találkozik az olvasó.

E sorok bemutatják, milyen varázslatokban hittek a görögök a bronzkor végén (körülbelül a Kr. e. 13. század). Az évszázadok során ezek a történetek tovább éltek, és bizonyára hatással voltak a mágia későbbi fogalmaira is. A Kr. e. 6-5. században élt Pindarosztól e későbbi korok mágiájáról is vannak ismereteink. Költeményeiben leírja, hogyan kerülnek a holtak Hádész birodalmába, és ítéltetnek meg. Költeményei más fennmaradt töredékei Élüszion paradicsomi tájairól szólnak, illetve a lélekvándorlásról és újjászületésről.

Pindarosz emellett ír Médeiáról is, az aranygyapjú mítoszából ismert felállással szemben azonban itt Iaszón akarja elnyerni Médeia szívét, ezért Aphrodité segítségéhez folyamodik. Aszklépioszról, a gyógyítás istenéről írva bemutatja, az ókori görög gondolkodásban milyen homályos volt a határ a „konvencionális” és a varázserejű gyógyítás között. Az orvosi eljárásokban együtt alkalmazzák a ráolvasásokat a gyógyszerekkel, a „pharmakón” egyaránt jelenthet gyógynövényt és varázserejűnek tartott italt – mindkettőt fogyasztották, illetve alkalmazták amuletteken.

Általában véve az ókori görögök – ahogy előttük az egyiptomiak, utánuk pedig a rómaiak – igen babonásak voltak. Amióta létezik az emberek között a vallásos hit, mindig voltak, akik annak „sötét oldalával” kacérkodtak, és az ókori Görögország sem volt ez alól kivétel. Több mint 1600 olyan kőtábla került eddig elő, amely „katadeszmoszt”, azaz átkot vagy megkötést tartalmaz. Többnyire a társadalom alsóbb rétegei alkalmazták ezeket, az átkot gyakran pereskedés, kereskedelmi rivalizálás, illetve viszonzatlan szerelem váltotta ki. Elkészítőjük kiereszthette ezeken keresztül negatív érzéseit, mint a dühöt, az irigységet, rosszindulatot és bosszúvágyat. Alább egy példa:

„Hozzákötlek, Theodótisz, Eusz lánya, a kígyó farkához, a krokodil szájához, a kos szarvaihoz, az áspis mérgéhez, a macska bajszához, az isten hímtagjához, hogy soha ne szeretkezhess férfival, és ne kufircolhass, és ne légy senkié análisan, és ne szophass senkit, és ne lelj soha élvezetre férfival, hacsaknem én, Ammonión, Hermitarisz fia vagyok az (…) Tedd hatásossá ezt az erotikus átkot, amelyet Ízisz használ, hogy Theodótiszba, Eusz lányába ne hatolhasson be más férfi, csak én egyedül, Ammonión, Hermitarisz fia, és hogy legyen alázatos, engedelmes, készséges, szálljon a levegőbe Ammoniónt keresve, és dörzsölje combját az övéhez, és nemi szervét az övéhez, vég nélküli közösülésben élete végéig.”

előző oldal következő oldal 2 / 6