A szovjet időkben is exportképes maradt A diótörő polgári mesevilága 

Jelenet az 1892-es bemutatóból

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje, egyben utolsó színpadi műve. A történet alapjául E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje szolgált.

Ivan Vszevolozsszkij, a Cári Színházak főigazgatója Marius Petipa koreográfussal olyan balettet szeretett volna rendeztetni, amely minden addigit felülmúl.

Mivel kiváló jelmeztervező volt, pompás díszletet kívánt felvonultatni. A Hoffmann-mese Alexander Dumas által átírt változatát adta oda Petipának, amely már ömagában eltért az eredeti történettől, de a koreográfus több változtatást eszközölt. Két képre osztotta a balettet: az első a karácsonyest, a második – eltérve az eredeti mesétől – Cukorország lett.

Csajkovszkij nem túl nagy lelkesedéssel állt neki a mű megzenésítéséhez, attól tartott, hogy a pazar díszletek és jelmezek, amelyeket a főigazgató elképzelt, veszélyeztetik a zene átélését.

Csajkovszkij zsenialitásával született a balett költészettel teli zenéje

Ugyanakkor elég érdekesnek találta a mese témáját, ezért elfogadta a felkérést. Rövid idő alatt, 1892 elejére elkészült a zenével.

A balettből egy kivonatot, A diótörő szvitet már március 7-én bemutatták egy szentpétervári koncerten. A hangszerelés érdekessége, hogy cselesztát is alkalmazott.

A teljes mű bemutatójára 1892. december 18-án került sor a Mariinszkij Színházban. A diótörő első, Petipa által tervezett változatában a színen cukrok, karamellek, marcipánok, mézeskalácsok és egyéb édességek voltak láthatók, amikor felgördült a függöny.

Varvara Nyikityina a Cukorszilva Tündér, illetve Pavel Gerdt a lovagja szerepében az egyik korai előadáson

Csajkovszkij zsenialitása kellett ahhoz, hogy a figurákhoz ne szirupos, hanem költészettel teli zene szülessen. Az első koreográfiában egy kivétellel gyerekek táncolták a mesebalettet.

1919-ben Alekszandr Gorszkij újította fel a darabot, ő szőtte bele a történetbe a szerelmi szálat, Mária hercegnő és a Herceg szerepét felnőtt táncosokra osztotta, és az ő újítása az is, hogy a darab végén kiderül: a mese Marika álma volt.

A történet új mozzanatait később tévesen a darabot világhírűvé tevő Vaszilij Vajnonennek tulajdonították, aki csaknem fél évszázaddal az ősbemutató után, 1934-ben alkotta meg az új Diótörőt.

Vajnonen, a Mariinszkij Balett, majd később a Bolsoj koreográfusa indította világkörüli útjára a balettet. Úgy vitte színpadra a művet, hogy a zene mondanivalóját igyekezett híven megjeleníteni a cselekmény eltáncolásával.

Az ő változatát továbbgondoló Rudolf Nurejev és George Balanchine koreográfiái folyamatosan több társulat repertoárján szerepelnek szerte a világon.

A történet Stahlbaum tanácsos házában játszódik karácsony este, a vendégek egyike Drosselmeyer, a család öreg barátja, ő hozza a diótörő babát, amelyet Stahlbaum kislánya, Marika kap meg.

A történet kibontakozása a kislány álma: megelevenednek az izgalmas este szereplői. Marika fából faragott diótörő bábúja gyönyörű hercegként lép elő, aki magával viszi a lányt egy varázslatos utazásra.

Indulás előtt azonban meg kell küzdeniük az Egérkirállyal, aki hadsereget küld Marika ellen. A darab végén a kislány felébred, és boldogan öleli magához a Diótörő bábut.

A Diótörő nyugati stílusú nagypolgári környezetben játszódik, német nevekkel. Mindez nem volt idegen a cári világtól, de a forradalom után sem vetették el, a balett csipkés, könnyed, nagyon is polgári világa kedvelt, támogatott és exportképes műfaj volt a szovjet időkben is.

A darabot többször filmre vitték, animációs változata, sőt szatirikus feldolgozása is született, 2010-ben pedig Battle of the Nutcrackers címen versenyt rendeztek a különböző diótörő-változatokból.

A kilencvenes években számos újraértelmezés született; Mark Morris amerikai Hard Nutjától Maurice Béjart rendezéséig, melyben a szexualitás és az anyakapcsolat került középpontba.

A Magyar Királyi Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával, ez még a Petipa-féle Diótörő volt.

A balett próbája a Magyar Állami Operaházban, 1961 (Kép forrása: Fortepan / Kotnyek Antal)

Egészen 1945-ig ezt az inkább táncbetétek sorozatából álló változatot játszották évente egyszer, karácsonyi ajándékként. A Vajnonen-koreográfia 1950-ben érkezett Magyarországra, maga a mester és asszisztense tanították be.

Ezzel indult meg a nagy klasszikus művek átvétele a magyar balettszínpadon. Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része az Operaházban vagy az Erkel Színházban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1956

• Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila
• Gerillaharcot vívtak a mecseki láthatatlanok a szovjetek ellen
• Kádárék közönséges bűnözőknek igyekeztek beállítani az 1956-os forradalom résztvevőit
• Három napot kért Konyev marsall a magyar forradalom leverésére
• Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után 
• 56-os sajtószemle: miről írtak a lapok a forradalom alatt?
• Forradalmi hétköznapok: utcaképek 56-ban 
• „Mintha karácsony lenne” – 1956 a hétköznapi emberek szemével
• Élete végéig gyászolta férjét Maléter Pál özvegye