2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A sütemények, a szex és a szesz rabja volt Viktória királynő

2018. október 1. 13:04 Múlt-kor

A különleges süteményektől és a füstölt tőkehaltól a whiskyig és a forralt borig Viktória brit királynő igen nagy rajongója volt az ínyencségeknek egész élete során – nem beszélve az egyéb testi élvezetekről.

„Ő kis felsége”

Viktória bizonyosan buzgó evő volt – „Ő kis felsége”, ahogyan egy udvari megfigyelő leírta, igen nagy étvággyal rendelkezett, és már egészen kis korától kezdve észrevehető volt környezete számára, hogy szereti a hasát. Cecil Woodham Smith brit történész szerint ez néha aggasztotta is rokonait, akik arra biztatták az ifjú hercegnőt, hogy mozogjon többet, és lassítson evéskor. Kamaszkorában amiatt aggódtak, hogy a hercegnő „kissé túl sokat eszik, és csaknem mindig egy kissé túl gyorsan.”

Gyermekként Viktória étkezéseit szigorúan szabályozták – előfordult, hogy a vacsorája csupán egy kevés kenyérből és tejből állt. Ennek eredményeképpen a kis hercegnő megfogadta, felnőttként minden nap birkát fog enni – annyi bizonyos, hogy felnőttkorában valóban nem fogta vissza magát.

Étkezés a királynővel

Trónra lépése után Viktória reggelije legtöbbször zabkásából, halból, tojásos pirítósból, és süteményekből állt, a későbbi években pedig az úgynevezett „finnan haddie”, azaz az Északkelet-Skóciában szokásos módon megfüstölt tőkehal is terítékre került. Természetesen nem ette meg mindezt, de fontosnak tartotta, hogy legyen választása, tehát fel legyen tálalva.

Viktória vacsoráin lehetett leves, hal, hideg főtt csirke vagy sült marha, desszert és gyümölcs is, talán éppen abból az ananászból, amelyet kimondottan az uralkodói háztartásnak termesztettek. Híve volt emellett a szezonális étkezésnek: „Sosem engedi, hogy saját vagy háztartása asztalát bármi egyébbel szolgálják ki, mint aminek éppen évszaka van” – jegyzi meg az 1901-es anonim kiadvány, amely „A királynő magánélete – a királyi háztartás egy tagja által”. A névtelen szerző szerint „Őfelsége bevallja, igen nagy gyengéje a burgonya, amelyet minden elképzelhető módon elkészítenek számára”.

A királynő különösen szerette az édes ételeket – 1840-es esküvője ízelítőt adott a jövőből: az óriási esküvői torta mintegy 130 kilogrammot nyomott, és több mint három méter átmérőjű volt. Eközben a korabeli szatirikus balladák úgy vélekedtek, hogy a német Albert herceg egyszerre kedvelte „Anglia kövér királynőjét s még kövérebb erszényét”.

A forralt bor, a fagylalt, a torták és a sütemények minden fajtájának szeretete végigkísérte Viktória életét. Az 1901-es névtelen írás szerint nagy étvággyal fogyasztott „csokoládés piskótát, egyszerű piskótát, ostyát két vagy három különféle alakban, macskanyelvet, mindenfajta kekszet és hasonlót, puncstortát, hercegnő- és rizstortát, pralinét, mandulás édességet, és a kevert édességek nagy választékát.” Hozzáteszi: „Őfelsége nagy kedvelője mindenfajta pitének, és az áfonyalepény tejföllel az egyik kedvenc étele.” Ezzel ellentétben Viktória gyermekei azokat az egyszerű sülteket és húsleveseket ették, amelyeket a királynő illőnek gondolt számukra. A későbbiekben ő maga választotta ki unokái napi étkezéseit is, lila ceruzával húzva alá a napi menüben.

Az „uralkodók által mindig is igen kedvelt” tea mellett Viktória a whiskyt is szerette, főleg élete késői szakaszában, amikor bizalmasa, a skót John Brown befolyása alatt állt. A skóciai királyi rezidencia, Balmoral közelében egy lepárló kimondottan a királynő számára készítette az italt, amelyet szódavízzel fogyasztott. Brown előtt is kedvelte azonban a whiskyt – dokumentált eset, hogy egy 1842-es skóciai látogatás során igen dicsért egy pohár atholli „brose”-t (whisky és méz keverékét), amelyet egy olyan pohárból szolgáltak fel neki, amely egykor a legendás skót hegedűsé, Niel Gow-é volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Viktória 1887-benA királynő és családja egy kerti teázásonViktória királynő esküvői ruhájábanAz esküvői torta korabeli ábrázolása
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár