„A Sas leszállt” – A Hold meghódítása

2022. március 31. 15:05 Múlt-kor

„1969. július 21-én reggel néhány pillanatra mindenki elfelejtette, hogy különböző országok állampolgárai vagyunk. Ez a pillanat valóban egyesítette az emberiséget” – idézte fel a Holdra szállás pillanatait a történelmi esemény egyik legnagyobb vesztese, Alekszej Leonov az amerikai David Scott-tal közösen írt A Hold két oldala című könyvében. A szovjet Hold-expedíció megvalósulása esetén Leonov lett volna a küldetés parancsnoka, így azonban csak csodálattal vegyes irigységgel figyelhette, ahogy Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin egy idegen égitest felületén hagyja lábnyomait. A katonai bázison, ahol Leonov a landolás pillanatában tartózkodott, taps fogadta a Holdat érést, de a szovjet újságok csak rövid hírekben számoltak be a világraszóló eseményről. Bár a Szovjetunióban nem kérdőjelezték meg az 50 éve végrehajtott, történelmi tett valódiságát, évtizedek óta sokak körében tartja magát a feltételezés: a Holdra szállás híres felvételeit valójában egy isten háta mögötti stúdióban vették fel.

Buzz Aldrin a hátrahagyott műszereket készíti elő a Holdon

Korábban

Hidegháború az űrben

A XX. század második felében a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborús vetélkedésének egyik fő színtere a világűr volt. Sokáig úgy tűnt, a szovjetek felül tudnak kerekedni a kozmosz meghódításáért folyó versenyben. 1957 októberében ők lőtték fel az első műholdat, novemberben pedig Lajka kutya „személyében” elsőként küldtek élőlényt az űrbe. Amikor 1961 áprilisában szintén egy szovjet űrhajós, Jurij Gagarin lett az első ember, aki a világűrben járt, az amerikaiak megelégelték a rivális világhatalom nyomasztó fölényét.

Gagarin röviddel a start előtt (Wikipedia / Mil.ru / CC BY 4.0)

Kennedy elnök másfél hónappal később bejelentette, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert fog küldeni a Holdra, és épségben vissza is hozza majd a Földre. Bár Alekszej Leonov még a szovjet űrkutatásnak szerzett dicsőséget, amikor 1965 márciusában elsőként tett űrsétát, hamarosan az amerikaiak vették át a vezető szerepet.

Pedig az USA-ban 1961-ben meghirdetett Apollo-program korántsem indult zökkenőmentesen. 1967. január 27-én az Apollo–1 legénysége egy gyakorlat közben vesztette életét, miután egy rövidzárlat következtében tűz ütött ki az űrkabinban, és szén-monoxid végzett az asztronautákkal. A program azonban folytatódott. 1968 decemberében az Apollo–8 Hold körüli pályára állt, 1969-ben az Apollo–10 pedig már nagyon közel járt a célhoz: 15,6 km-re közelítette meg a Hold felszínét. Az Apollo–11-nek már csak egy kis lépést kellett megtennie ahhoz, hogy a történelemben elsőként ember lépjen egy idegen égitestre.

Az Apollo–11 parancsnokának Neil Armstrongot, a holdkomp pilótájának Buzz Aldrint nevezték ki, a parancsnoki egység pilótája pedig Michael Collins lett. A legénységnek néhány hónapja volt, hogy megfelelően felkészüljön a Hold meghódítására, azonban már a tesztrepülések alatt is akadtak problémák. 1968. május 6-án, a Holdra szállás egyik szimulációja során Armstrong járműve néhány méterrel a földet érés előtt irányíthatatlanná vált, de az űrhajósnak még időben sikerült katapultálnia. Mint később kiderült, ha egy másodperccel később cselekszik, valószínűleg nem élte volna túl a kísérleti utat.

Nem csoda, hogy a legtöbben eleve mindössze 50 százaléknyi esélyt adtak a küldetés sikerének, amellyel kapcsolatban maga Armstrong is szkeptikusan nyilatkozott. Nixon elnök még külön beszéddel is készült arra az esetre is, ha a vállalkozás kudarcba fulladna. A mából visszatekintve a műszaki berendezések színvonala sem adhatott volna okot túlzott bizakodásra. Bár az akkori legmodernebb technikai feltételek között indulhatott el a küldetés, az űrhajó fedélzetén található számítógép nagyjából akkora teljesítményre volt képes, mint manapság egy számológép.

Az Apollo–11 személyzete: Neil Armstrong (b), Michael Collins (k) és Edwin

Míg a számítógépes berendezésekkel akadtak problémák, az űrhajósokat a kozmoszba repítő rakétákra nem lehetett panasz. A Saturn V hordozórakétát Wernher von Braun, az egyik második világháborús német csodafegyver, a V-2 névre keresztelt ballisztikus rakéta tervezőjének vezetésével fejlesztették ki. Von Braun a korábban Hitlernek dolgozó német tudósokat az USA-ba szállító, az úgynevezett Gémkapocs-hadművelet keretében került amerikai szolgálatba, és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy egy amerikai űrhajós léphetett először a Holdra.

következő oldal 1 / 3