A méreg nem hatott, az orosz főuraknak kétszer is le kellett lőniük Raszputyint
2020. június 21. 08:17 Múlt-kor
Korábban
Orgiák és telefonos „távgyógyítás”
1904 nyarán négy lányt követően megszületett II. Miklós cár és Alexandra Fjodorovna fiú utódja, a rejtélyes betegségben szenvedő Alekszej cárevics. Amikor 1905 októberében a szerzetest bemutatták az udvarban, még javában zajlott az Orosz Birodalmat megrengető első forradalom.
Raszputyin ekkor még nem tett mélyebb benyomást, egy évvel később azonban – már a rejtélyes betegség létezésével tisztában lévén – ismét próbálkozott, ezúttal sikerrel. Néhány imával és énekléssel sikerült elaltatnia a cárevicset, akinek éppen rohama volt. A cári udvarba váltott egyszeri belépőt ezzel többéves bérletre cserélte. Néhány évvel később az uralkodói család gyóntatója lett.
Eközben azonban visszatért kicsapongó életviteléhez: az alkohol ismét mindennapjai részévé vált, vállalhatatlan viselkedése miatt több étteremből is kidobták, közben pedig egyre több nővel került az illendőnél közelebbi viszonyba – a nagyvilági nők mellett számos prostituálttal is –, orgiáiról pedig legendák keringtek.
A cárevicsre azonban megmagyarázhatatlanul pozitív hatást gyakorló szerzetes többször is „meggyógyította” a kisfiút, akár még telefonon keresztül is – mint arról II. Miklós egy alkalommal naplójában beszámolt.
Bár Raszputyin nagy, kék szemei, valamint személyisége hipnotikus erejéről számos kortársa beszámolt, amely nagyban hozzájárulhatott „csodái” véghezviteléhez, távgyógyítói képességeire egyelőre nem sikerült racionális magyarázatot találni, legfeljebb egyfajta placebohatást sejthetünk a háttérben.
Miközben azonban a cárevicset „gyógyította”, Raszputyin a politikai ügyek vitelében is egyre nagyobb befolyásra tett szert. A hálás cári házaspár kormányzati kérdésekben is sokszor hallgatott a sztarecre, aki hamarosan a hatalom középpontjába került. A miniszterek kijelölésébe ugyanúgy beleszólt, mint az orosz ortodox egyház vezetőségének, a Szent Szinódus tagjainak a kiválasztásába.
Ez pedig nem mindenki érdekeivel találkozott. Az 1906 és 1911 között a miniszterelnöki posztot betöltő Pjotr Sztolipin még az orosz titkosszolgálatot, az Ohranát is ráállította, minek következtében Raszputyin Jeruzsálembe távozott – de a kormányfő meggyilkolása után hazatért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap