A középkor szakállas női szentje – Szent Kümmernisz (Wilgefortis) legendája

2019. január 30. 18:40 Múlt-kor

Európában a 13. századtól – elsőként Németalföldön – elterjedt egy különös szent tisztelete, ki nő létére a hagyományos Krisztus-ábrázolásokéhoz hasonló, dús szakállal rendelkezett. A számos más néven ismert Szent Kümmernisz a legenda szerint egy luzitán uralkodó lánya volt, aki nem kívánt férjhez menni.

Korábban

Isteni csodatétel

A legenda szerint Kümmernisz tekintélyes arcszőrzete a legenda szerint egyetlen éjszaka alatt nőtt ki (a történet egyes változatai szerint nem csak az arcán), miután a hajadon örök szüzességet fogadott, édesapja azonban ennek ellenére férjhez akarta adni. A lány fohászkodott Istenhez, hogy tegye oly rúttá, hogy azzal elriasszon bármilyen kérőt. Másnap az ábrázolásokon megörökített szakállal ébredt, amivel valóban sikerült elkerülnie a férjhez menetelt, azonban apja dühét nem: a férfi keresztre feszítette saját lányát.

Kümmernisz hagyományosan a testi deformitásokkal rendelkező, szörnyetegnek, torzszülöttnek bélyegzett emberek védőszentje, de emellett a kegyetlenkedő férjeiktől szabadulni akaró asszonyoké is. A Magyar Katolikus Lexikon szerint Wilgefortis, Ontkommore, Deliberata, Deliberatrix és Starosta néven is ismert szentet kolostorokban és városokban is tisztelték, rendszerint kereszten, hosszú ruhában ábrázolva. David Williams kutató szerint az olyan kápolnák, ahol képmása volt található, gyakran titkos föld alatti járatokat rejtettek maguk alatt. Magyarországon Csetnek katolikus templomának középkor végén készült freskója őrzi emlékét. 1969-es eltörlése előtt ünnepnapja július 20-a volt.

Sötétebb legenda

Szent Kümmernisz történetének morbidabb változataiban saját édesapja az, aki feleségül akarja venni a lányt, aki ez ellen kér segítséget Istentől, ilyen szövegváltozat fennmaradt 1651-ből és 1712-ből is. A modern orvostudomány már „hirstutismus” néven ismeri a kóros szőrnövekedést, amelynek legtöbbször hormonális oka van, de akár lehet valamilyen trauma folytán pszichológiai eredetű is. Érdekes módon a középkorban a nők esetében a túlzott szőrnövekedést pont az ilyen esetekhez kötötték – nemi erőszakhoz, vérfertőzéshez és kínzáshoz.

Az mindenesetre bizonyos, hogy a kultusza igen elterjedt és népszerű volt a középkorban az abúzust szenvedett nők körében. Egy augsburgi jezsuita, Benigius Kybler 1678-ban azt írta, „csaknem minden templomban” megtalálható Szent Kümmernisz alakja. A westminsteri apátság keleti részében található, VII. Henrik nevét viselő kápolnában is megtalálható a szobra.

Csodás szakállak

A középkorban a nők arcán ilyen csodás módon megjelenő szakállak isteni áldást, ajándékot jelentettek. Nem csupán megvédték a nő szüzességét, még a (szakállal ábrázolt) Krisztushoz is hasonlóbbá tették. Nem Kümmernisz volt az egyetlen női szent, aki ebben az áldásban részesült: a legendák szerint Ávilai Szent Paula (spanyolul Paula Barbada, azaz Szakállas Paula) és Római Szent Galla szintén hasonló okból, a nem kívánt házasság ellen fohászkodtak Istenhez, és nőtt ezután szakálluk. Szent Ágnes képes volt imával egész testét eltakaró hosszúságúra növeszteni haját, és Szent Mária Magdolna, valamint Egyiptomi Szent Mária hasonlóképpen képesek voltak testszőrzetet növeszteni, hogy eltakarják testüket.

A történelem egyes korszakaiban a hatalmat szimbolizáló szakállat a női uralkodóknak is magukra kellett ölteniük: Hatsepszut egyiptomi fáraónő állára öltötte a hagyományos fáraói műszakállat, és ugyanúgy Ré napisten „fiának” nevezte magát, akár egy férfi uralkodó. Az ókorban ezen kívül is gyakori volt a hatalommal bíró nőket arcszőrzettel ábrázolni, még különféle istenségeket is, akik között voltak androgün jellegűek és kimondottan nőneműek is.

„Szabadíts meg e tehertől”

Kümmerniszhez még a 19. században is imádkoztak gyermekáldásért a nők, a képmása alá helyezett fogadalmi ajándék általában egy varangy volt. Emellett fennmaradt „eredeti” szerepe is, és az öreg, erőszakos vagy impotens férjüktől szabadulni akaró nők is tőle kértek segítséget. Francia nyelven a szentet gyakran Débarras-nak hívták, a „débarrase-moi de ca” („szabadíts meg ettől!”) kezdetű ima után. 1529-ben Morus Tamás azzal vádolta az angol nőket, hogy a Wilgefortis néven ismert női szent nevét Uncumberre változtatták, az „encumber” (terhelni) ige megfordításaként, „mert úgy gondolják (…) hogy hatásosan megszabadítja őket férjüktől.” A reformáció során angliai ábrázolásai nagy részét megsemmisítették, köztük 1538-ban a londoni Szent Pál székesegyházban lévőt is.

Ki lehetett?

A legelterjedtebb elmélet szerint egy igen egyszerű félreértés adta a szakállas, keresztre feszített női szent legendájának alapját: az Európa északabbi részén élő hívőket zavarba ejtette a luccai Volto Santo („szent arc”) nevű faragvány (illetve ennek hozzájuk eljutott másolatai), amely egy hosszú ruhában keresztre feszített Krisztust ábrázol, ők azonban ruházatából arra következtettek, hogy egy szakállas nő.