A kinyíló zárt világ: a megújult Ludovika
2020. július 13. 15:21 Kulcsár Ádám
Korábban
Ki volt Ludovika?
A magyar katonai akadémia felállítására a legnagyobb pénzadomány – mintegy 50 ezer forint – I. Ferenc király harmadik feleségétől, Habsburg-Estei Mária Ludovikától érkezett, aki a koronázási ajándékának egy részéről mondott le. A katonai akadémiát így az ő tiszteletére nevezték el Ludoviceának.
A családját sorozatos költözködésre kényszerítő Napóleon ellen engesztelhetetlen gyűlöletet érző Ludovika 1808 januárjában ment hozzá unokabátyjához, a másodjára is megözvegyült I. Ferenc császárhoz.
Magyarország királynéjává ugyanazon év szeptemberében saját bátyja, Károly Ambrus főherceg, esztergomi érsek koronázta.
Személye ellen egy sor békepárti politikus, családtag, de még a bécsi francia nagykövet is tiltakozott. Nem hiába, a tűzről pattant „háborús uszító” menyecske hamarosan rávette határozatlan férjét a Napóleon elleni fellépésre.
Az 1809-es év azonban súlyos katonai vereségeket hozott a birodalomnak, Napóleon Bécsbe is bevonult, a császári család pedig Budára menekült. A budai vár hideg falai tovább rontották a krónikus tüdőbetegségben szenvedő nő egészségét.
Habár továbbra is a Napóleon elleni szövetségek kötésén munkálkodott, a leveleit átnéző Metternich mindig keresztbe tett neki. Sőt, elintézte, hogy Ludovikának kellett az oltár elé vezetnie mostohalányát, akit a gyűlölt korzikai kapott nőül.
A Goethével gyakran levelező asszony őszinte örömet érzett, mikor a franciák vereséget szenvedtek Oroszországban.
A bécsi kongresszus háziasszonya a későbbiekben is aktívan beleszólt a politikába, és nagy hatással volt császár férjére. Idővel a tuberkulózis végleg elhatalmasodott rajta, és 1816-ban mindössze 28 évesen elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap