2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hat ember a történelemből, akire ösztönzőleg hatott a karantén unalma

2020. július 2. 10:42 Múlt-kor

Isaac Newton

A neves matematikus és fizikus éppen Cambridge-ben tanult, amikor az egyetemet 1665 augusztusában bezárták a pestis okán. Newton ekkor visszatért otthonába, a lincolnshire-i Woolsthorpe-ba, hogy egyedül folytassa tanulmányait. 1667 tavaszáig nem tért vissza Cambridge-be.

Ez alatt az idő alatt egészen figyelemreméltó kreatív munkát végzett, és több olyan összefüggésre is ráeszmélt, amelyek későbbi karrierje alapját képezték, mind a számtan, mind az optika területén. A híres anekdota szerint ekkor, egy otthoni almafa alatt érte a gravitációval kapcsolatos megvilágosodás is.

A tudós később maga is azt írta: „Mindez 1665-1666 két pestises évében volt. Mert akkoriban a legjobb korban voltam a feltaláláshoz, és többet foglalkoztam a matematikával és a filozófiával, mint azóta bármikor.”

Edvard Munch

Edvard Munch norvég festőművész (1863-1944), akinek életútja inkább a mentális betegséggel való küzdelemről szólt, számos önarcképet festett.

Habár meglehetősen magányos életet élt, az első világháború végén lesújtó spanyolnáthát ő is elkapta, a kínzó betegség pedig – bár túlélte – igen jelentős hatással volt rá.

Önarckép a spanyolnáthával, illetve Önarckép a spanyolnátha után című festményei jól ábrázolják a magányos elkeseredettséget, és azon kevés híres műalkotás közé tartoznak, amelyek az akár 50 millió halálos áldozatot követelő világjárvány folyományaként születtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
VI. Kelemen ábrázolása a  Vaticinia de Summis Pontificibus című, pápákkal kapcsolatos jóslatokat tartalmazó 14. századi műben (kép forrása: picryl.com)Boccaccio más firenzeiekkel a járvány elől vidékre menekül (kép forrása: Wikimedia Commons)Giovanni Boccaccio (kép forrása: Wikimedia Commons)VIII. Henrik (kép forrása: Wikimedia Commons)William Shakespeare (kép forrása: Wikimedia Commons)Edvard Munch: Önarckép a spanyolnáthával (1919) (kép forrása: Wikimedia Commons)Sir Isaac Newton (kép forrása: Wikimedia Commons)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár