Hat ember a történelemből, akire ösztönzőleg hatott a karantén unalma
2020. július 2. 10:42 Múlt-kor
A modern orvostudományi vívmányok előtti korokban is jól tudták az emberek, hogy a fertőző betegségeket egymástól kapják el, ezáltal az ellenük való védekezés egyik legjobb módja az izoláció. A történelem nagy járványairól szóló leírásokban rendszerint feltűnnek az otthonukba zárkózó emberek, illetve azok is, akik a ritkábban lakott vidékek relatív biztonságába húzódnak vissza.
Korábban
Az élet megszokott része
Idővel a jó városvezetés részévé vált fenntartani egy épületet a város szélén a fertőző betegségeket terjesztő emberek elzárva tartására – a különböző korokban és helyeken más-más névvel illették ezeket (lazarettók, pestisházak stb.). Angliában, a 17. századi Bristolban a helyi karanténház a hangzatos „Elveszett Remény” nevet kapta.
A történelem során rendszeresek voltak a különböző ragályos betegségek tombolásai, így az ismert történelmi alakok jó része élete során valamikor átélte a karantént, illetve az elzárkózást, akár önszántából, akár kényszerből. Némelyikük hatékonyan töltötte el ezt az időt, mások kevésbé.
VI. Kelemen pápa
Az 1342 és 1352 között uralkodó egyházfő, a Pierre Roger néven született VI. Kelemen volt a negyedik pápa, aki a francia király hatalmába kerítve, Róma helyett Avignonban tartotta udvarát. Művelt és világias politikai machinátorként nem utasította vissza az élvezeteket, és családtagjait is igyekezett minél előkelőbb pozíciókba juttatni az egyházi hierarchiában (egy unokaöccsét például 18 évesen megtette bíborosnak).
Az utókorban az a hír járta róla, hogy amikor Avignonban kitört a pestis, Kelemen eleinte szobájába zárkózva töltötte napjait, ahol ágya két oldalán éjjel-nappal tüzek égtek. Ha valóban így tett (ami korántsem biztos, tekintve, hogy Avignonban eleve meglehetősen meleg van nyáron), esetleg némi védelmet talán élvezhetett a fertőzést terjesztő bolháktól. Elzárkózása azonban nem tartott sokáig.
„A pápának boldoggá kell tennie alattvalóit” – jelentette ki, és élvhajhász életmódja és a pápaságát körüllengő korrupció ellenére humánus és tevékeny módon lépett fel a járvány kapcsán.
Orvosokat és asztrológusokat (akiket akkoriban szintén tudósnak tekintettek) állított rá a járvány vizsgálatára (egyikőjük ekkor állapította meg a bubó- és a tüdőpestis különböző mivoltát), továbbá kimondta, hogy minden pestisben elhunyt ember bűnbocsánatot nyer. Ez rendkívül megnyugtató lehetett abban a korban, amikor a vallás határozta meg az élet szinte minden aspektusát.
Kelemen megszentelte a Rhône folyót is, hogy a beledobált holttestek temetése méltónak minősüljön, és elítélte azokat, akik a zsidókat tették felelőssé a járványért, rámutatva, hogy az minden felekezetet egyaránt érint. VI. Kelemen emellett felügyelte a betegek ápolását és a holtak eltemetését, ezalatt saját udvarának egynegyedével, de akár egyharmadával is végezhetett a pestis.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap