2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A japánok is tisztelték az amerikai flotta nehezen elpusztítható Pokolmacskáit

2022. május 27. 08:53 Múlt-kor

A Bikini-atolltól az uruguayi haditengerészetig

Az amerikai haditengerészeti repülők közül a Hellcat mellett a Vought F-4U Corsair is kiemelkedett, és a szakértők véleménye még ma is megoszlik azzal kapcsolatban, hogy melyik volt jobb repülőgép (a többség azért a Hellcat mellett teszi le a voksát).

A két gép esetében már megtervezésük irányelveiben is komoly eltérések mutatkoztak. A Hellcatnél a kiemelkedő teljesítmény mellett a könnyű kezelhetőségre és karbantarthatóságra is nagy hangsúlyt helyeztek, míg a Corsair esetében a teljesítmény maximalizálása volt a tervezők célja.

Nem véletlen tehát, hogy míg a pilóták a Corsair esetében a kirobbanó erőt emelték ki, addig a Hellcat tekintetében a biztonságot hangsúlyozták. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ár-érték arány tekintetében a Hellcat győzött: három „Zeroölő” előállítási költségeiből mindössze két Corsairt tudtak megépíteni.

A Hellcatek a második világháború után jelentősen veszítettek jelentőségükből. Az USA-ban a Grumman F8F Bearcatek váltották fel a gépeket, azonban tartalékosok és kiképzőalakulatok 1954-ig még repültek velük.

A Hellcateket a koreai háborúban is bevetették, rádió-távirányításúvá alakított változataikat pedig levegőminta-gyűjtés céljából az 1946-ban a Bikini-atollnál zajló atomkísérletekben is felhasználták.

Néhány gépet a második világháború után franciák szereztek meg, akik az indokínai háború mellett még Algériában is vetettek be Hellcateket. A Zeroölő utolsó bevetésére 1960-ban, az uruguayi flotta kötelékében került sor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az amerikai haditengerészet F6F vadászrepülői 1942 júliusábanFelszállásra készülő Hellcat egy repülőgép-hordozó fedélzeténA hadiflotta pilótája, Robert L. Brown egy Hellcat pilótafülkéjében Scrappyvel, a USS Yorktown repülőgép-hordozó házi kedvencével 1943 végénMitsubishi A6M Zero a levegőbenAz amerikai flotta ünneplő pilótai a Gilbert- és Marshall-szigeteki hadjárat egyik győzelme után, 1943. november. A pilóták egy Hellcat farokrészénél álltak a kamera elé a USS Lexington fedélzetén, miután egy Tarawa szigetére tartó, 20 repülőből álló japán kötelék 17 tagját megsemmisítették.A brit flotta egyik Hellcatje száll le az HMS Ravager fedélzetén, 1944.F6F Hellcatek a USS Yorktown repülőgép-hordozó fedélzetén.
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár