A holokauszt „főpróbája” volt a nácik fogyatékkal élők kiirtását szolgáló programja, a T4-akció
2018. július 2. 16:05 Múlt-kor
Korábban
A T4-akció vége
Az ellenállás fennmaradt gócpontjai felé tett egyfajta gesztusként (és kétségtelenül azért is, mert egyéb dolgokkal foglalkozott éppen), Hitler beleegyezett a program leállításába 1941 augusztusában, miután 90 000 és 300 000 között járt már az áldozatok száma. Csaknem mindannyian németek vagy osztrákok voltak, és csaknem felük gyermek volt. De a gyilkosságok 1941-es látszólagos leállásuk után idővel újra folytatódtak, immár a kezdődő holokauszt részeként – emiatt az áldozatok teljes, pontos számát még nehezebb lesz valaha megismerni.
Ez valahol illő is, mivel a T4-akció ideológiája, technikái, gépezete és személyzete működött a holokauszt koncentrációs és haláltáboraiban is. A washingtoni Holokauszt Emlékhely és Múzeum szavaival:
„Az 'eutanázia' program több szempontból is egy főpróbát jelentett a náci Németország ezt követő népirtó politikájához. A náci vezetés az orvosbűnözők által az 'alkalmatlanok' elpusztításához használt ideológiai magyarázatot terjesztette ki más vélt biológiai ellenségek kategóriáira, legfőképpen a zsidókra és a romákra.”
Ahogyan az egész holokauszt, úgy a T4-akció esetében is csupán a felelősök egy része került az igazságszolgáltatás elé. Philipp Bouhlert a háború vége után elfogták, de öngyilkos lett. Az 1946-1947-es úgynevezett „nürnbergi orvosperben” több náci orvost is halálra ítéltek (többek között) a programban vállalt szerepükért, köztük Dr. Brandtot is. Dr. Pfannmüllert végül 1951-ben ítélték el 440 gyilkosságért, de mindössze öt év börtönre ítélték, ami ellen sikeresen fellebbezett, így csupán négy évet kellett ott töltenie. 1955-ben szabadon engedték, és szabad emberként halt meg müncheni otthonában 1961-ben. Ma egy emlékmű áll a hajdani Tiergartenstraße 4 helyén Berlinben, a soha nem látott tömeggyilkosság áldozatainak emlékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap