A gyermekek nyelvére fordította egy ország szájhagyományát Benedek Elek
2022. szeptember 30. 07:25 Múlt-kor
Korábban
Az utolsó évek és a Cimbora
Benedek utolsó évei a Cimbora című ifjúsági lap köré szerveződtek, amelyet közel hét éven át egymaga szerkesztett. Elek apó alakja is ennek köszönhetően született meg, a lap levelező rovatában az író maga válaszolt a gyerekek leveleire.
Az elcsatolt Erdélyben a román kormány a magyar iskolák nagy hányadát zárta be vagy alakította román nyelvű iskolává. Illyés Elemér Erdély változása – mítosz és valóság című könyvében a következő adatokat közli: csak 1919 és 1924 között 3025 elemi iskolából 2070 (68%), 151 polgári iskolából 123 (62%), 65 középiskolából 46 (70%), 29 tanítóképzőből 23 (78%), 29 kereskedelmi iskolából 27 (93%) került ki valamilyen módon a magyar nyelvű oktatási rendszerből.
A Cimborában megjelent írások ezt a hiányt is enyhíteni kívánták azáltal, hogy hozzáférést biztosítottak a magyar szerzők műveihez, akik között erdélyi és magyarországi írók és költők – többek között Áprily Lajos, Dsida Jenő, Tamási Áron, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc – nevét is megtalálhatjuk.
A Cimbora címlapja (1926)
A Cimbora sok anyagi gonddal küszködött, Benedek számára megterhelő volt a szerkesztéssel járó sok levelezés, emberi csalódások is érték, és végül 1929-ben szánta rá magát az újsággal való szakításra. A Cimbora 1929 júliusában jelent meg utoljára, Benedek pedig ez év augusztusában halt meg.
Augusztus 27-én levélírás közben agyvérzést kapott, utolsó leírt mondattöredéke („Fő, hogy dolgozzanak”) szimbolikus volt és tükrözte életfelfogását. Felesége, akivel 45 évig élt együtt, halála után gyógyszerekkel öngyilkosságot követett el, együtt temették el őket.
Az ötkötetes nagy gyűjtemény az író életében még további három kiadást élt meg. A honoráriumból birtokot vásárolt szülőfalujában és házat épített. Ha összegyűlt a nagy család – a szülők, amíg éltek, a hat gyerek és az unokák –, elfértek a nyolcszobás épületben. A késő klasszicista stílusban épült, tornácos kúria homlokzatán ma is látható a feleség neve. A birtokon hatalmas kertet alakítottak ki sétányokkal, ligetekkel, parkokkal, gyümölcsfákkal.
A birtokot a Cimbora költségei adósságokkal terhelték meg, de az örökösöknek sikerült ezeket rendezniük. Az író halála után az épület évekig üresen állt, 1944-ben Benedek lánya, Flóra költözött be, akit az 1940-es évek végén kulákká nyilvánították.
A házban gyermekotthont terveztek nyitni, de a termelőszövetkezeti székház ötlete is felmerült. Szerencsére végül csak a kertet államosították, a ház, a park és az összegyűjtött mesekönyvek Flóra tulajdonában maradhattak. Az emlékházat 1969-ben, Benedek Elek születésének 110, halálának 40 éves évfordulójára avatták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap